Eszékről érkezik az Újpest legújabb igazolása
André Duarte személyében portugál hátvéddel erősítette meg keretét az OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC labdarúgócsapata.
A klub honlapja szerint a 26 éves játékos az NK Osijektől érkezett. A kicsit ‘A Ragyogás’ című film egyik ikonikus jelenetére hajazó bejelentő videó külön megér egy megtekintést, íme:
Duarte a portugál Lounes és Sacavenense csapataiban nevelkedett, de megfordult a Sporting utánpótlásában is.
2022-ig kizárólag portugál együttesekben futballozott, majd a román élvonalbeli FC Universitatea Craiovához igazolt.
A romániai szezont követően fél évre az olasz Serie B-s Reggianához került, onnan pedig a horvát első osztályú Osijekhez.
Az eszékieknél az előző szezonban 30 bajnokira nevezték, ezekből 29-szer kezdőként kapott szerepet és 28-szor végigjátszotta a mérkőzéseket.
Ebben az idényben három Konferencia-liga-selejtezőn és egy bajnokin is játéklehetőséget kapott.
A 195 centiméter magas, kiváló fizikumú játékos a háromvédős rendszer bármelyik hátsó posztján használható – írta az ujpestfc.hu.