Nemzetközi labdarúgás

Dro elmondta, hogy miért választotta a PSG-t a Barca helyett

Kép forrása: Facebook/Paris Saint-Germain

Meglehetősen nagy visszhangja volt a Barca belső köreiben, hogy a La Masia fiatal tehetsége Párizsba költözött januárban

Dro Fernández átigazolása miatt Hansi Flick különösen bosszús volt, mert úgy érezte, hogy az FC Barcelona nem tesz meg mindent a jövő tehetségeinek a megtartásáért.

A transzfert azonban több forrás is úgy írta le, hogy a katalán klub mozgástere korlátozott volt a kivásárlási záradék miatt.

Így a 18 éves spanyol középpályás néhány millió euróért távozott Párizsba, és 2030-ig szóló megállapodást írt alá a Bajnokok Ligája címvédőjével.

Dro Fernández vasárnap pedig bemutatkozott a PSG színeiben a Marseille elleni 5-0-s győzelem alkalmával.

A játékos a 75. percben csereként lépett pályára. A találkozó után pedig az újságíróknak elmondta, hogy milyen okok miatt hozta meg a döntését januárban.

Enrique miatt igazoltam a PSG-hez”

Mondta, amivel „odaszúrt” Hansi Flicknek is.

Dro elsősorban azért hagyta el Barcelonát, mert meg volt győződve arról, hogy többet fog játszani Párizsban. De a fiatal spanyol most azt is sugallta, hogy a két lehetőségből a jobbik trénert választotta.

„Luis Enrique egy hihetetlen edző. Mindenki azt mondta nekem, hogy hihetetlen edző, és ez az egyik oka annak, hogy ide igazoltam” – mondta Dro.

„A legtöbbet hozom ki a kapott játékidőből, nem sietek. Tovább fogok dolgozni, hogy a dolgok így folytatódjanak, és többet játszhassak.”

A vasárnapi 15 perc annyiban mindenképpen előrelépés a számára, hogy a szezon első felében 27 meccsen volt a Barcelona keretében és mindössze ötször léphetett pályára. A PSG-ben viszont kettőből egy ez az arány.

„Őszintén szólva minden nagyon könnyű volt. Amióta megérkeztem, olyan, mintha a szezon eleje óta itt lennék; „Szeretném mindenkinek megköszönni ezt a fogadtatást” – tette hozzá Dro.

A folytatás pedig úgy tűnik, hogy tényleg csak rajta múlik majd.