Olimpia 2016

Drámai meccsen bukta el a bronzérmet a női pólócsapat

 

""

 
Két, ezúttal talán csalódottnak nem nevezhető válogatott mérkőzött meg a bronzért és mindkét válogatott viszonylag simán kapott ki, az oroszok 12-9-re az olaszoktól, mi 14-10-re az Egyesült Államoktól.
 
Az amerikaiak elleni elődöntőhöz hasonlóan megszereztük a labdát a kezdésnél, de eladtuk a labdát, majd fordulás után emberhátrányba kerültünk, Timofejeva pedig ki is használta a fórt. A második támadásunk már jobban sikerült, Bujka Barbara harcolt ki emberelőnyt, Antal Dóra pedig góllal fejezte be az akciót.
 
A harmadik percben már nálunk volt az előny, megint kiszórtak egy bekket Bujkáról, Keszthelyi Rita fejezte be az előnyös akciót.
 
Később Keszthelyit állították ki visszaúszás közben, orosz időkérés után Liszunova egyenlített, majd Karimova egy távoli lövéssel visszafordította az eredményt, de később Bujka remek centergóljával kiegyenlítettünk, majd Kasó Orsolya mutatott be egy bravúros védést a negyed végén.
 
Grinyeva szomorított minket rögtön a második negyed elején, emberelőnyből húzta a kapunkba a labdát közvetlen közelről, de Kisteleki Hanna is megmutatta, milyen a magyar előnyös figura, majd Bujka fantasztikus, csavart centergóljával megint mi vezettünk (5-4), de Glizsina szépen kilőtte a rövidet, ezzel egalizálva, majd egy kapufás bombával a vezetést is megszerezte, (5-6).
 
Bíró Attila időkérése után Szűcs Gabriella maradt üresen, közelről egyenlített, de Glizsinát nem tudtuk tartani, harmadik gólját is belőtte.
 
""
 
A harmadik negyed elején Kasó védett emberhátrányban, majd Bujka kiharcolt és értékesített egy ötméterest (7-7), majd az oroszok kapufát lőttek, Bujka ejtését pedig az orosz kapus védte, majd emberelőnyből Liszunova lőtt gólt visszavéve a vezetést.
 
Újra egyenlítettünk, mikor már kiegészültek az oroszok, Illés Anna lőtt szép gólt, majd hosszú gólcsent következett, kapufákkal védésekkel, majd kettős emberelőnyből Antal Dóra góljával vezethettünk újra!
 
A negyedik negyedben már úgy tűnt, kivédekezzük Bujka kiállítását, de jött megint Glizsina. Az ellentámadásból Illés szerzett gólt, majd Czigány Dóra is beköszönt egy nagy lóba után, a legjobbkor vezettünk két góllal!
 
Nem tudtuk lezárni a meccset, helyette Prokofjeva csapott le egy kapufáról kipattanó labdára, megint a nyakunkra jöttek az oroszok, mi pedig emberelőnyből a lécet lőttük telibe.
 
Ennek meg is lett az eredménye, megint Glizsinára bízták az előny befejezését, aki jobbról jobbal megint mattolta Kasót, 11-11. 
 
Nem zuhantunk össze, Kisteleki harcolt ki ötöst, Keszthelyi Rita pedig belőtte! Harminckét másodperccel a vége előtt labdát szereztünk, Bíró Attila időt kért, de nem lőttünk kapura, hanem visszazártunk a támadás után és jött a dráma, kiállítás, egy passz és Szimanovics a dudaszó pillanatában egyenlített… 
 
Ötméteresek!
 
A magyar csapatban Gangl Edina állt be a kapuba, az oroszok kezdtek, Boriszova belőtte, Bujka, Liszunova, Kisteleki, Karimova, Keszthelyi, Prokofjeva, Czigány, Glizsina és Antal is belőtte, így kezdődött előlről minden, végül Kisteleki hibázott.
 
A női vízilabdázók sorozatban a harmadik játékokon maradtak le a bronzéremről.
 
Oroszország-Magyarország 19-18 (3-3, 4-3, 1-3, 4-3, 7-6) – ötméteresekkel
Olimpiai Uszoda, 3500 néző, Vezette: Dutilh-Dumas (holland), Gomez (olasz)
Gólszerzők: Glizsina 5, Liszunova 2, Timofejeva, Prokofjeva, Karimova, Grinyeva, Szimanovics 1-1, illetve Bujka 3, Antal, Keszthelyi, Illés 2-2, Kisteleki, Szűcs, Czigány 1-1
Emberelőny/gól: 11/5, illetve 13/4
 
Oroszország: Karnauh – Glizsina, Prokofjeva, Gorbunova, Timofejeva, Szoboljeva, Ivanova – cserék: Karimova, Boriszova, Liszunova, Szimanovics, Ivanova, Grinyeva
 
Magyarország: Kasó – Antal, Kisteleki H., Szücs, Keszthelyi, Bujka, Garda – cserék: Illés, Czigány, Takács, Tóth I., Csabai, Gangl
 
a 7. helyért:
Kína-Brazília 10-5 (2-2, 2-0, 2-0, 4-3)
később:
az 5. helyért:
Ausztrália-Spanyolország 19.10
döntő:
Egyesült Államok-Olaszország 20.30
 
„Fogalmam sincs, miért nem sikerült, elherdáltuk az előnyt, nem tudom mi történt, nagyon gyorsan pörögtek az események. Nem az ötösöknél vesztettük el, a két gólból kellett volna megtartani” – mondta Takács Orsolya.
 
„Vezettünk két góllal, sajnálom, hogy nem tudtuk megtartani, ilyen a sport, valaki mindig veszít. Ezen már nem tudunk változtatni, idővel biztos szebb lesz ez, de éremért jöttünk…” – mondta könnyeivel küszködve Illés Anna.
 
„Többször megfordítottuk a mérkőzést a második félidőben, de kicsit hektikussá vált a vége. Az utolsó akciónkban nem kellett volna a centert keresni a labdával, inkább csak eldobni. A rosszkéz oldalon sok volt a védekezési hiba.
 
Komoly eredmény a négy közé jutni, de sajnálom a lányokat, hogy így bukták el az érmet, de jövőre hazai világbajnokság, lehet javítani” – mondta Bíró Attila.