Magyar foci

Drámai hír látott napvilágot a válogatott labdarúgóról

A Blikk cikkét változtatás nélkül közöljük.
 
Gólok, cselek, taps – mindez most teljesen lényegtelen Márkvárt Dávid (23) számára. Az élvonalban kilencedik helyen álló Puskás Akadémia labdarúgóját gyász küldte padlóra, nagypénteken elvesztette édesapját, édesanyja pedig válságos állapotban van.
 
A szülők autóbalesetet szenvedtek március 30-án éjszaka, járművük egy másik kocsival ütközött össze Szekszárd és Kakasd között. Az apa és az anya a roncsok közé szorult, a szekszárdi tűzoltók szabadították ki őket. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt, feleségét kórházba szállították. Úgy tudjuk, életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta, s továbbra is kritikus az állapota. A másik autóban ülő két ember súlyosan sérült.
 
A háromszoros válogatott focistát – érthető módon – sokkolták a történtek. A tragédia kapcsán nem szólalt meg: egy fekete négyzetre változtatta profilképét a a közösségi oldalakon, míg szintén labdarúgó öccse, Patrik (21) egy gyertyára cserélte a fotóját. Mély fájdalmukat a kívülállók talán elképzelni sem tudják…
 
Márkvárt kihagyta a Videoton elleni (0-0), szombati élvonalbeli bajnokit, s úgy tudjuk, egyelőre együttese edzéseit sem látogatja, csapattársaival sem beszél a tragédiáról. Testvére egyébként ugyanazon a napon a harmadosztályú Kozármisleny színeiben a Makó otthonában (0-0) játszott volna, de nem utazott el a találkozóra. Értesülésünket megerősítette Komjáti András (64), a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia klubigazgatója.
 
– A családi tragédia nagyon megviselte lelkileg Márkvárt Dávidot, ezért a vezetőedzőnkkel egyetértésben a klub felmentette őt a tréningek és a mérkőzések látogatása alól. Mindenben támogatjuk ebben a nehéz időszakban – mondta a Blikk érdeklődésére Komjáti.
 
A tragédia miatt számtalan együttérző üzenetet kaptak a fiatalok. Klubjaik elsőként fejezték ki részvétüket, de nemcsak a futball berkein belülről, hanem a borásztársadalomból is többen részvétet nyilvánítottak, ugyanis az apa, Márkvárt János borkészítéssel foglalkozott Szekszárdon.
 
Könnyeivel küszködött Pintér
 
A felcsútiak vezetőedzője, Pintér Attila (51) a Videoton elleni találkozó után a könnyeivel küszködött, amikor Márkvártról kérdezte az M4 riportere.
 
– Az egész csapatot megfogta a hír. Megpróbálunk neki segíteni, hogy túljusson ezen a tragédián – nyilatkozta a szakember.
 

A magyar válogatott győztes gólja Kínából – videó " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

Guzmicsék így már negyedikek, egy pontra vannak az első helytől.