Angol foci

Dráma: Nem bírta ki a City, Martinelli álomgólja mentette meg az Arsenalt

Kép forrása: Catherine Ivill - AMA/Getty Images

Mikel Arteta csapata addig dominált, míg a végén otthon tartotta az egyik pontot.

Már a kilencedik percben megszerezte a vezetést a Manchester City.

Erling Haaland három Arsenal-játékos gyűrűjében szépen tartotta meg a labdát, majd játszotta azt Reijndershez, aki kihagyhatatlan helyzetbe hozta a hórihorgas támadót. A norvég kilences már a tizenharmadik találatát szerezte a szezonban. (0-1)


Az Ágyúsok ezt követően kapuja elé szegezték a manchesteri csapatot, ám hol Donnarumma, hol a blokkok voltak jó helyen.

A szünetre 0-1-gyel vonulhattak a felek, Mikel Arteta pedig kettőt is változtatott: Ebere Eze és Bukayo Saka is beállt. Előbbi Mikel Merinót, míg a visszatérő angol szélső honfitársát – az egyébként remekül futballozó, de az öltözőbe bicegő – Noni Maduekét váltotta.

A fordulást követően többnyire Arsenal-helyzeteket jegyezhettünk fel, míg a City kontrákra rendezkedett be.

A vendég égszínkékek előtt komoly esély adódott az előny megduplázására, de Haaland kicsit önző volt, lövését Raya hárította.

Hazai oldalon Zubimendi és Eze lövése jelentette a legnagyobb veszélyt Donnarumma ketrecére, Guardiola pedig az utolsó húsz percre minden ellentámadást feladott cseréivel  – a Manchester City bekuckózott saját tizenhatosára.

A fegyelmezetten védekező manchesteriek egészen a 93. percig állták a sarat.

Ekkor azonban jött egy káprázatos Eze-indítás, amit a csereként beálló Gabriel Martinelli pimaszul átemelt a kinn álló Donnarummán. (1-1)


A játéknap mindkét korábbi mérkőzése döntetlennel végződött: a Newcastle a Bournemouth, az Aston Villa pedig a Sunderland vendégeként remizett.