Dráma Diósgyőrött: emberhátrányban, az utolsó percben egyenlített a ZTE

Kétgólos hátrányból egyenlített a ZTE FC Zalaegerszeg a Fizz Liga szombati játéknapjának rangadóján a DVTK ellen.
Lendületesen kezdtek a csapatok, mindkét fél bátran vezetett akciókat, ennek ellenére eleinte mindkét hálóőrnek csak akkor volt védenivalója, amikor váratlanul egy védőről pattant a labda a kapura.
Az első igazán nagy helyzet a vendégek előtt adódott, de a kiugró Croizet-Kollár rossz labdaátvétel után fejbe lőtte a hazai kapust.
Senticnek emellett is több dolga volt, mégis a miskolciak szereztek vezetést egy tizenhatoson belüli kavarodást kihasználva.
Ezt követően is egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, amit a tíz-tíz kapura lövés is mutatott, a DVTK – egy mintaszerű támadás végén – mégis megduplázta az előnyét közvetlenül a szünet előtt.
Térfélcserét követően jóval visszafogottabb volt a játék, mint az első 45 percben, ezen az sem változtatott, hogy Joao Victor kilőtte a jobb felső sarkot, így szépítettek a kék-fehérek.
A bekapott gólra hármas cserével reagált a Diósgyőr, amely így ismét aktívabbá vált.
Ebben az időszakban többet birtokolta a labdát a hazai együttes, ennek köszönhetően pedig magabiztosan őrizte a minimális előnyét.
A ZTE a hajrában sem tudott újítani, sőt létszámhátrányba is került Várkonyi utolsó emberként elkövetett szabálytalansága miatt.
Úgy tűnt, a vendégek nem tudnak pontot menteni, de Kiss az utolsó percben hajszálpontosan kilőtte a bal alsó sarkot, így mégis döntetlen lett a vége.
Fizz Liga, 2. forduló:
Diósgyőri VTK-Zalaegerszegi TE FC 2-2 (2-0)
gólszerzők: Demeter (38.), Pozeg Vancas (45+4.), illetve Joao Victor (57.), Kiss B. (90.)
piros lap: Várkonyi (86.)