""

A 2013-ban BL-döntős, bajnoki ezüstérmes dortmundi csapat és a Premier League legutóbbi negyedikje jó ismerősként köszöntheti egymást, mivel a legutóbbi kiírásban is egy csoportban küzdöttek, és együtt jutottak tovább. A két együttes 2013-ban élvezetes mérkőzéseket játszott egymással, Londonban a németek, míg Dortmundban az angolok tudtak győzni. A helyzet annyiban lehet más, hogy míg tavaly a Napolival öldöklő küzdelmet kellett vívniuk a nyolcaddöntőért, addig most egyértelmű esélyesnek számítanak a továbbjutásra a Galatasarayjal és az Anderlechttel szemben.

Jürgen Klopp, a Dortmund vezetőedzője számára nemcsak a csoportellenfél emlékeztethet a tavaly őszi szezonra, mivel a csapatával kapcsolatos problémák is szinte változatlanok 2013-hoz képest. Ezúttal is rengeteg a sérült a keretben: az alapemberek közül Mats Hummels, Marco Reus, Jakub Blaszczykowski, Nuri Sahin és Ilkay Gündogan sem játszhat kedden. A másik oldalon sem számolhat minden játékosával Arsene Wenger vezetőedző, mivel Olivier Giroud már augusztusban kidőlt a sorból, míg a szombati, Manchester City elleni bajnoki rangadón Mathieu Debuchy szenvedett bokaszalag-sérülést.

Megkezdi szereplését a címvédő Real Madrid is, amely a nyáron hiába erősített többek között James Rodriguezzel és Toni Kroosszal, egyelőre gyengén teljesít. Carlo Ancelotti együttese három bajnoki forduló után mindössze a 13. helyen áll a Primera Divisiónban, mivel kétszer kikapott, legutóbb szombaton a címvédő Atlético Madridtól, előtte pedig a Real Sociedadtól. A madridiak számára Paulo Sousa együttese, az FC Basel ideális ellenfélnek tűnik a javításra, úgy pedig különösen, hogy hazai pályán kell megküzdeniük a svájci riválissal.

Csoportjukban szerepel még az a Liverpool, amely a 2009-2010-es szezon, azaz majd öt év után tér vissza a legrangosabb európai kupasorozatba. Az angolok igen rosszul hangoltak a BL-re, hiszen hétvégén odahaza kaptak ki 1-0-ra az Aston Villától. Igaz, a BL-ben most könnyűnek ígérkező dolguk lesz, hiszen a főtáblára emlékezetes körülmények között feljutó, abszolút BL-újonc Ludogorec lesz az ellenfelük.

A tavalyi döntős Atlético Madrid az A-csoportban az Olimpiakosz otthonában kezd, míg a BL-be nagy reményekkel visszatérő, 2004-es döntős, ám a transzferidőszakban mindkét kolumbiai sztárját (Radamel Falcao – MU, James Rodríguez – Real Madrid) elveszítő AS Moncao a remek formában lévő Bayer Leverkusent fogadja.

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló
A csoport:
Olimpiakosz (görög)-Atlético Madrid (spanyol) 20.45
Juventus (olasz)-Malmö (svéd) 20.45
B csoport:
FC Liverpool (angol)-Ludogorec (bolgár) 20.45
Real Madrid (spanyol)-Basel (svájci) 20.45
C csoport:
AS Monaco (francia)-Bayer Leverkusen (német) 20.45
Benfica (portugál)-Zenit (orosz) 20.45
D csoport:
Galatasaray (török)-Anderlecht (belga) 20.45
Borussia Dortmund (német)-Arsenal (angol) 20.45