Forma 1 / Motorsport

Döntött az FIA a kis híján balesetet okozó Hamilton sorsáról

Kép forrása: Tóth Zsombor/Sport365

Az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy Lewis Hamilton nem kap büntetést a szaúd-arábiai nagydíj második szabadedzésén történt incidens miatt, amelyben Alex Albon kis híján balesetet szenvedett.

A hétszeres világbajnok versenyzőt vizsgálat alá vonták, miután a Williams pilótájának hirtelen el kellett kerülnie egy potenciálisan súlyos ütközést.

Az eset a pénteki második szabadedzésen történt, amikor Albon gyors körön volt, míg Hamilton lassú tempóval haladt a 17-es kanyarban. Az angol-thai versenyző a rádión keresztül azonnal jelezte felháborodását, és azt mondta:

Ez rohadtul veszélyes volt!”

Az FIA azonban nem ítélte meg olyan súlyosnak a helyzetet, hogy büntetést szabjon ki.

„Megállapítottuk, hogy a 44-es autó (Hamilton) feleslegesen akadályozta a 23-ast (Albon) a második szabadedzésen, a 17-es kanyarban. Ugyanakkor – ahogy azt a csapatokkal egyeztettük – az edzések során történő akadályozás csak akkor jár büntetéssel, ha az kifejezetten veszélyesnek minősül” – olvasható az FIA közleményében.

A meghallgatáson Albon úgy nyilatkozott, hogy végig ura volt az autónak, és bár valóban akadályozva érezte magát, később visszanézve már nem tartotta az esetet veszélyesnek:

A helyzet közben veszélyesnek tűnt, de utólag visszanézve nem volt az” – fogalmazott Albon.

Hamilton indulhat a kvalifikáción

Az FIA végül úgy döntött, nem történik további intézkedés, így Hamilton részt vehet a szombati időmérő edzésen, amely 19 órakor kezdődik a Jeddah Corniche Circuit-en.