Magyar foci

Döntetlent játszott a csőd szélén álló ETO – a város nem támogatja

""
 
A győriek először léptek pályára azóta, hogy az egyesületet tulajdonló Quaestor Csoport egyik cége öncsődöt jelentett. A klub pénteken csődvédelmet kért, az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. szombaton azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködést.
 
Győri ETO FC-Lombard Pápa Termál FC 0-0
 
A hazai csapat irányította a játékot, a vendégek főként rögzített szituációkból tudtak veszélyt teremteni a győri kapu előtt.
 
A szünet után már helyzetekben is megmutatkozott a Győr fölénye, de a vendégek kapujában Szűcs Lajos egymás után mutatta be a bravúrokat. A Győr a hajrára teljesen beszorította ellenfelét, de nem tudott túljárni a 41 éves veterán hálóőr eszén.
 
Közben Borkai Zsolt, Győr polgármestere szerint a város kész nagyobb szerepet vállalni a nehéz helyzetbe került Győri ETO FC-nél, de leszögezte, hogy ez csak az utánpótlás működtetésére, valamint a sportlétesítményekre vonatkozik.
 
A Kisalföld című napilap honlapja hétfőn arról számolt be, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztját is betöltő Borkai Zsolt reggel egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, és egyetértettek abban, hogy sem a magyar állam, sem a győri önkormányzat nem szállhat be a profi futball finanszírozásába.
 
„Közpénzt nem költhetünk az első osztályú labdarúgócsapat működtetésére, így elsősorban az utánpótlást kell támogatnunk. A miniszterelnök emellett helyeselte, hogy aktivizáljam magam és tegyek meg mindent az ETO megmentéséért" – idézte a honlap Borkait.