Magyar foci

Döntetlennel kezdte az évet az U16-os válogatott

""

Az U16-os válogatott a hét elején kezdte meg edzőtáborozását Telkiben, és az eredeti tervek szerint kedden játszotta volna első felkészülését a szlovák Zilina U17-es csapatával. Az időjárás azonban közbeszólt, a kiadós havazás miatt nem sikerült játékra alkalmassá tenni a pályát, így a két csapat szerdán délelőtt mérte össze erejét.

A magyar válogatottnak nem volt könnyű dolga, a zsolnaiak keretét ugyanis idősebb játékosok alkotják, akik közül öten tagjai a szlovák korosztályos válogatottnak is. Ennek ellenére Tuboly Frigyes csapata szerzett vezetést, a 14. percben Sallai Roland volt eredményes. A vendégek a 33. percben egyenlítettek, és ezzel kialakult a mérkőzés végeredménye. A magyar válogatottban minden játékos pályára lépett, a szünetben "teljes sorcserét" eszközölt a szakmai stáb.

– A legfontosabb célunk, hogy kialakuljon az a szűk keret, amellyel szeptemberben, az Európa-bajnoki selejtezőn sikerrel vehetjük fel a harcolt a riválisokkal. Egyelőre bő kerettel dolgozunk, de már ezen a héten is közelebb kerülhetünk a szűkebb együttes kialakításához. Harcos, kemény mérkőzést játszottunk a Zsolna ellen, a játék képe alakján a döntetlen reális eredmény – mondta a meccs után Tuboly Frigyes az mlsz.hu-nak.