Donnarumma visszatér Milánóba?

A pletykát az olasz válogatott első számú kapusának egy mondata indította el. Donnarumma a Nemzetek Ligája meccs kapcsán nyilatkozott.
Ugyanis Olaszország a San Siróban fogadta a németeket. Donnarumma pedig a mérkőzés többek közt ennyit mondott.
Hiányzott a San Siro”
Ami persze sokak fantáziáját megindította. Sőt többen utána is jártak, hogy mi lehet a dolog hátterében.
Azt ne feledjük, hogy ugyan Donnarumma menetel a PSG-vel a Bajnokok Ligájában és neki is remekül megy.
Azonban jövő nyáron lejár a szerződése Párizsban és egyelőre nem hallani arról, hogy megújítanák azt.
A hírek szerint ennek hátterében a kapus fizetése áll, amelyért anno a Milan-szurkolók „bele is álltak” a játékosba.
A Milan anno 4 milliót adott neki, de ennél volt feljebb. Hiszen a milánói piros-feketéket évi 12 millió eurós bérért hagyta ott.
Ez pedig mostanra már a PSG-nek is sok. Ezért nem kezdődtek még el a megújítási tárgyalások.
Donnarumma teljesítményével semmi gond. Utalhatunk itt a Liverpool elleni teljesítményére. Ez egyébként a jelenlegi klubját arra ösztönzi, hogy hosszabbítson vele.
A kérdés, hogy milyen áron?
Hiszen Donnarumma fizetése európai viszonylatban is kiemelkedősen magas. Ezt a terhet pedig a párizsiak sem akarják tovább cipelni.
Ez pedig megnehezíti a jövőbeli tárgyalásokat.
Ha pedig nem születik új megállapodás, akkor a PSG, Mbappé után egy újabb sztárjátékosát lesz kénytelen elengedni.
Márpedig ha Donnarumma ingyenesen elérhető, akkor több európai klub is versenybe szállhat érte.
Itt pedig kanyarodjunk vissza a németek elleni Nemzetek Ligája mérkőzés után tett nyilatkozatra.
„Örülök, boldog vagyok, hogy visszatérhettem. Hiányzott Olaszország és a San Siro. Meglátjuk, mi történik majd a jövőben.”
Nyilatkozta tehát Donnaruma a találkozó után.
A csavar pedig itt jöhet a történetbe. Hiszen az olasz újságok szerint nem az egykori klubja az AC Milan, hanem az Inter érdeklődését keltette fel a játékos.
Ugyan jelen pillanatban a mind a két klub a Bajnokok Ligájára és a bajnokságra koncentrál. De a Inter vezetése szerint most jó sanszuk lenne, hogy visszacsábítsák Milánóba a válogatott első számú kapusát.
Persze Donnarumma csak félig érkezhetne ingyen. Mert hiába jár le a szerződése, de a bérigénye nem lenne csekély. Még akkor sem, hogyha lemondana a párizsi keresete egy részéről.
Kérdés, hogy mekkoráról?
Erre persze csak később érkezhet válasz.
Viszont ha Donnarumma tényleg vissza szeretne költözni Milánóba, ez meglehetősen erős adu lehet az Inter kezében jövőre.