Magyar foci

Dombai bízik benne, véget ért a döntetlenek sorozata

A Tatabánya legutóbbi négy találkozójából hármat ikszre hozott. Ezeken a meccseken Dombai András védte a kék-fehérek kapuját. A rutinos hálóőr az egyesület honlapjának beszélt teljesítményéről. Dombai kifejtette, ha az adott meccsen jól sikerül az első labdaérintése, akkor menni fog neki a védés azon a találkozón. Mint a kapus elmondta, így történt ez a legutóbbi összecsapásokon is. A Kozármisleny valamint a Ferencváros II elleni mérkőzéseken egyaránt úgy védett, ahogy szeretett volna. Ugyanakkor a hálóőr megjegyezte, nagyon sajnálja, hogy mindkét említett meccsen büntetőből kifogtak rajta.

A jövővel kapcsolatban Dombai elmondta, reméli, hogy hamarosan megszakad a döntetlensorozatuk, s elindulnak fölfelé a tabellán.

M.Á.