Tenisz

Djokovic duplázásra készül az Egyesült Államokban

Kép forrása: Getty Images

A 24-szeres Grand Slam-bajnok Novak Djokovic túl van combsérülésén és arra készül, hogy egymás után megnyeri az Indian Wells-i és a miami tenisztornát.

A szerbek 37 éves szupersztárja 2019 óta először indul el mindkét nagy, ezres besorolású amerikai versenyen. 

Egyértelmű célja, hogy pályafutása során ötödször megcsinálja az úgynevezett „Napfényes Duplát”. Azaz a csúcsra érjen mindkét viadalon.

„A sérülés, ami miatt vissza kellett lépnem az ausztrál nyílt bajnokság elődöntőjétől, már mögöttem van, legalábbis remélem. Doha előtt és azóta sem éreztem semmit” – mondta Djokovic.

A szerb egy trófeára van attól, hogy Jimmy Connors (109) és Roger Federer (103) után a harmadik férfiként elérjen száz tornagyőzelmet.

„Hat év után először lépek pályára mindkét viadalon, de 2016 vagy 2017 óta nem igazán játszottam itt jól. Nem találtam a legjobb formámat. Tudom, hogy nem leszek fiatalabb, de szeretnék minél tovább jutni. A felkészülésem megfelelő volt” – nyilatkozott a két versenyről a szerb teniszező. Aki korábbi riválisával, a jelenleg az edzőjeként dolgozó brit Andy Murrayvel is egyre inkább megtalálja a közös hangot.

Elmondása alapján élvezik a közös munkát, s Murray is kezdi megszokni, hogy 25 év után már nem ellenfelek.

„Ez nyilván neki is egy új szerep, amivel egyre jobban megismerkedik és jön rá, hogyan lehetne benne még jobb. Azt gondolom, a sérülésem ellenére az olimpia óta Melbourne-ben játszottam a legjobban. Aminek biztosan van köze az Andyvel való közös munkához” – utalt Djokovic arra, hogy az év első Grand Slam tornáján az elődöntőig menetelt.

A szerb játékos Indian Wellsben – ahol péntek este Marozsán Fábián a második fordulóban a 29. helyen kiemelt francia Giovanni Mpetschi Perricard-ral csap össze – a holland Botic Van De Zandschulp ellen mutatkozik majd be.