Magyar foci

Diósgyőr-Újpest: "a közönség jól szórakozott, az edzők nem"

A Diósgyőr hazai környezetben 2-1-re nyert a 39. perctől emberhátrányban futballozó Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójának pénteki összecsapásán.

Sisa Tibor: Jólesik, ha az ellenfél edzője elismeri a győzelmünket. Az Újpest ellen sohasem könnyű játszani, illetve nyerni, mert lehetett volna 2-2 is a végeredmény, de mi is szerezhettünk volna újabb gólt. A közönség jól szórakozott, viszont az edzők nem. Voltak szép akcióink, ami még nekem is tetszett, de a DVTK még az út elején jár. Egyre jobbak leszünk, egyre szebb akciókat láthat a publikum. A közönséget is meg kell dicsérnem, hiszen olyan szurkolásban részesítettek minket, ami belehajtott a győzelembe.

Jos Daerden: A Diósgyőr sikere teljesen megérdemelt; főleg az első félórában nem voltunk partiban velük. Akkor kezdtünk el jól játszani, amikor tíz emberre fogyatkozott a csapatom. A második félidőt megint jobban kezdték a hazaiak, szerezhettek volna újabb gólt, de a végén nekünk is megvoltak a lehetőségeink. Megpróbáltunk mindent, további csatárokat küldtem a pályára, de ezen az estén inkább a szívünkből játszottunk és nem az eszünkből.

""

OTP BANK LIGA
1. forduló
Diósgyőri VTK-Újpest FC 2-1 (1-1)
Miskolc, 9000
néző, v.: Németh Á.
Gólszerzők: Fernando (29.), Seydi (65.), illetve Vermes (42.)
Kiállítva: Aarab (39.)
Sárga lap: Nagy T. (58.), Gohér (82.), illetve Christ (24.), Mihajlovic (29.)
Diósgyőr:
Rybansky – Vadász, Nagy T., Rakovic, Gohér – Abdouraman, Fernando – Gosztonyi, Gallardo (Tisza, 52.), Luque (Elek, 77.) – Seydi (Bacsa, 72.)
Újpest:
Balajcza – Vermes (Zarisz, 73.), Aarab, Mihajlovic, Nagy P.(Stanisavljevic, a szünetben) – Balogh B., Proesmans, Vasiljevic (Zamostny, 79.), Christ – Remili, Kabát