Diósgyőr: Benczés szerint megérdemelt volt a győzelem
Hogyan láttad a Vasas elleni sikert?
– Nem kezdtük jól a mérkőzést, kapkodó volt a játékunk, de a gól megnyugtatta a csapatot. A második gól után kifejezetten jól játszottunk, mezőnyfölényben voltunk, ziccerekig is eljutottunk, amik sajnos kimaradtak. A fordulatot az hozta a mérkőzésben, hogy a Vasas szépíteni tudott, majd felvállalta a kockázatot és mindent egy lapra feltéve támadott. Mi pedig túlságosan mélyen védekeztünk. Egyenlítettek, de vágül mégis sikerült megszereznünk a három pontot.
Mennyire nehezítette meg a DVTK dolgát, hogy a mérkőzés elején a Vasas visszaállt?
– A Vasasnak van egy játékstílusa, azt játszották. Én nem érzem, hogy visszaálltak volna, néha próbálkoztak letámadással is, de a mérkőzés első szakaszában többet tudtuk birtokolni a labdát, mi kényszerítettük védekezésre a Vasast.
Volt-e időd gondolkodni 2-2-nél, vagy olyan gyorsan jött az újabb vezető gól, hogy erre nem is maradt idő?
– Azt éreztem, a futball egyik törvényszerűsége igazolódott ismét be: aki túlságosan defenzíven játszik, az gólt kap. A Vasas hátrányban bátran kockáztathatott, a két szélső hátvéd is többet támadott, nyomás alatt tartották a kapunkat, de ebben mi is partnerek voltunk, túlságosan hátul húztuk meg a védővonalunkat. Az egyenlítő gól után azonban még volt idő váltani és hálistennek meg tudtuk szerezni a győztes gólt. Összességében a játék képe alapján megérdemeltem szereztük meg a győzelmet.
És ezzel megszerezte a DVTK az első három pontot Miskolcon kívül is.
– A győzelem mellett azért örülök különösen az első idegenbeli bajnoki sikernek, mert eddig is rengeteg szurkoló kísért el idegenbeli mérkőzéseinkre és ezzel tartani tudjuk a drukkerekben a lelket, hogy érdemes útra kelni, mert mindenhol győzelemre esélyes a DVTK.
Véget ér az őszi szezon, harmadik helyen áll a DVTK. Lehet most már értékelni a szezont?
– Természetesen nagyon örülök a dobogós helyezésnek, de csak papíron van vége az őszi bajnokságnak, hat komoly mérkőzés még hátravan az őszből. Egyszerűen nincs időnk örülni, mert kemény lesz a zalaegerszegi és az FTC elleni bajnoki, a két Ligakupa mérkőzés, ahol akkor tudunk továbbjutni a csoportunkból, ha a Mezőkövesd és a DVSC elleni is eredményesen játszunk; nem is beszélve a Győr elleni Magya Kupa párharcról. Ehelyett azon kell dolgozni, hogy a csapatról kialakított pozitív kép maradjon meg a szurkolókban az előbb említett hat mérkőzést követően is.