Küzdősportok

Dillian Whyte visszavágott Alekszandr Povetkinnek

A brit Dillian Whyte szombat éjjel kiütéssel vágott vissza az orosz Alekszandr Povetkinnek a tavaly nyári KO-vereségért, így ismét ő az ideiglenes nehézsúlyú világbajnok a profi boksz egyik legtekintélyesebb szervezeténél, a WBC-nél.

A Gibraltáron rendezett mérkőzést 12 menetesre tervezték, de az addig is meggyőzőbb teljesítményt nyújtó, amúgy nyolc kilóval nehezebb Whyte már a negyedik menetben véget vetett az ütközetnek. Az augusztusi első meccsükön Povetkin – bár előtte kétszer is padlón volt – az ötödik menetben nyerte KO-val a WBC-világbajnok kihívásának jogáért zajló csatát.

 

Whyte gets his revenge with a KO in round 4 over Povetkin! pic.twitter.com/qzPeoI7jEu

— The Sports Junky (@TheSportsJunky1) March 27, 2021

A visszavágót nézők előtt tartották, s azzal együtt is elkelt valamennyi belépő, hogy a legolcsóbb 150 fontba (csaknem 64 ezer forint) került.

A 32 éves, jamaicai születésű Whyte két vesztes mérkőzés mellett 28. győzelmét aratta (a 19-ediket KO-val), míg a 41 éves, ex-világbajnok Povetkin 40. profi fellépésén – 36, közte 25 kiütéses siker és egy döntetlen után – harmadik vereségét szenvedte el.

Az orosz számára gyógyírként szolgálhat, hogy szombati ringszerepléséért garantáltan jár neki 6,9 millió dollár (2,12 milliárd forint), míg a britet 5,5 millió dollár fellépti díj illeti meg.
 

Borítókép: Richard Heathcote/Getty Images