Jégkorong

Dever: Nincs verhetetlen ellenfél

Természetesen nem így akartuk kezdeni a mérkőzést, de a csapat hihetetlen tartásról tett tanúbizonyságot, hiszen hatalmas gödörből jött ki. A második harmadban már egészen jól működött a játék, és a harmadikban játszottunk úgy, ahogy én azt az első perctől vártam. Nagyon fontos volt, hogy legyőztük a Vasast, hiszen a fiúk láthatták, megtapasztalhatták, hogy nincs verhetetlen ellenfél. – idézte fel a történteket Bob Dever, a Miskolci Jegesmedvék vezetőedzője, akinek kollégája, Risto Kurkinen nem repesett az örömtől a három gólos fór leadása miatt. – Jól kezdtünk, de aztán túl sok büntetést fújtak ellenünk. A Miskolc jól játszotta az emberelőnyöket, és így megfordították a mérkőzést.

Forrás: miskolcijegesmedve.hu