Magyar foci

Détári szerint elbuktak két pontot, Leliévre "kicsit" boldog

Détári Lajos:

"Természetesen nyerni szerettünk volna, megvoltak a lehetőségeink. Egygólos vezetésnél volt két óriási helyzetünk, ha akkor gólt lövünk, akkor megvan a meccs. A kiállítás és a tizenegyes megpecsételte a mérkőzés alakulását. Akkor adtunk az Újpestnek egy lehetőséget, hogy kapura rúgjon, mert addig ez nem történt meg. Itt hagytunk két pontot. A hozzáállással és a mentalitással elégedett voltam, a játékkal már annyira nem. Még egyszer mondom, a tizenegyes keresztülhúzta a számításainkat."

""

Marc Leliévre:

"Az első félidőben mindkét csapatnak kevés gólszerzési lehetősége volt. A Fradi egy szögletből szerezte ellenünk a gólját. A második félidőben feljebb toltuk a játékunkat, ez helyzetekben nem mutatkozott be. A 82. percben sikerült gólt lőnünk, így a végeredményt látva kissé boldog vagyok."

Beszámolónkat a derbiről itt olvashatjátok!