Dejan Sztankovics ismét távozott a Crvena zvezda vezetőedzői posztjáról
Dejan Sztankovics, a Ferencváros korábbi trénere ismét távozott a Crvena zvezda labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.
A belgrádi klub közösségi oldalának szerdai tájékoztatása szerint Sztankovics lemondott, mivel csapata kedden házigazdaként 2-0-ra kikapott az izraeli Hapoel Beer-Sevától a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján, és ezzel kiesett. A szerb együttes múlt héten Szombathelyen 1-0-ra elveszítette a párharc első mérkőzését.
Sztankovics először 2020-tól két és fél éven keresztül irányította a Crvena zvezdát, amelynek kispadjára tavaly decemberben tért vissza. Szerződése 2028 nyaráig szólt. Összesített mérlege 149 győzelem, 26 döntetlen és 20 vereség.
Első időszakában három bajnoki címet és két Szerb Kupa-győzelmet ünnepelhetett a belgrádi együttessel, amelyet három egymást követő idényben az Európa-liga csoportkörébe vezetett, kétszer pedig a kieséses szakaszig is eljutott.
Sztankovics az előző szezon végén ismét bajnoki címet és kupát nyert a csapattal.