Nemzetközi labdarúgás

Deco figyelmeztette a Barcát Dembélé elvesztésének veszélyére

 Amikor Deco kinevezésre került, mint a Barcelona sportigazgatója, egyik első észrevételei között volt Ousmane Dembélé szerződésének ügye.

A katalán Sport szerint a portugál már júniusban jelezte, hogy a Dembélé szerződésében szereplő kivásárlási ár komoly kockázatot rejt magában, ezért minél hamarabb célszerű lenne megállapodni a szerződéshosszabbításról a játékossal, különben elveszíthetik.

Aggodalma be is igazolódott, hiszen a PSG nemrég megkereste a játékost, és amennyiben a szélső elfogadja a párizsi klub feltételeit, a klub szó nélkül kifizetni a katalánoknak a szerződésében rögzített 50 millió eurós (!!!) kivásárlási árat.

Belsős informátorok azt is tudni vélik, hogy ebben az esetben a klub csak 25 milliót kapna meg ebből, ugyanis az egyezség szerint a másik fele a díjnak a játékost és annak táborát illetné. Ez hatalmas veszteség annak tükrében, hogy a klub anno 135 millióért vásárolta meg őt Dortmundból, jelenlegi piaci értéke pedig 60 millió euró.

Az érkezését követően hosszú ideig sérülésekkel küzdő játékos sosem tudta tökéletesen átvenni Neymar helyét, a szurkolók szerint azonban ebben nagy mértékben a klub is ludas, ugyanis a játéktudása és a technikai képességei adottak lennének a franciának.

| Confidencial SPORT

Deco ha priorizado absolutamente llegar a un acuerdo para renovarle

La salida de Dembélé trastocaría todo el proyecto deportivo aunque confían que se quede

L. Miguelsanzhttps://t.co/0tr9TbYFlo

— Diario SPORT (@sport) July 29, 2023

Fotó: Ronald Martinez/Getty Images