Deco megnevezte fő célpontját a nyárra

A Barcelona portugál sportigazgatója elárulta, melyik poszt szorul leginkább erősítésre, a sajtóhírek szerint pedig a kiszemeltje is megvan.
Akárcsak tavaly nyáron, a Barcelona 2025-ben is egyetlen nagy igazolásra koncentrál.
Deco úgy véli, hogy a támadósor bal oldalán nincs megfelelő mélység a keretben. Annak ellenére, hogy az eredetileg a jobb oldalon jóval otthonosabban mozgó Raphinha kiemelkedően teljesít a szezonban.
A portugál szakember Luis Díazt nevezte meg első számú célpontjának – állítja a Sport.
A Liverpool kis túlzással kénye kedve szerint talál be a mérkőzésein, a kolumbiai szélső azonban közel sincs bombaformában. 41 mérkőzésen 13 gólt szerzett és 5 gólpasszt osztott ki.
A spanyol portál hasábjain arról olvashatunk, hogy Deco szerint Díaz elérhető a nyáron, ezért a klub mindent megtesz majd, hogy megállapodásra jusson a Mersey partiakkal.
A jelentésből kiderül, hogy a Liverpool hajlandó meghallgatni az ajánlatokat játékosáért, de a 70-75 millió euró alatti ajánlatokkal nem is érdemes próbálkoznia a csapatoknak.
A Barcelonának ez több szempontból is problémát jelenthet. A katalánoknak Luis Díaz leigazolásához legalább 30 millió eurót kellene felszabadítania a bérkeretben, miután a gigász pénzügyi helyzetét továbbra is szigorúan monitorozzák a La Ligánál.
A klubvezetés – amely több játékos eladását tervezi a nyáron – szerint azonban ez könnyedén megvalósítható.
Andreas Christensen, Alex Valle és Eric García is a távozhat. Valamint továbbra is erős az elhatározás Ansu Fati eladására, aki a télen visszautasította a klubváltást.
Összejöhet Deco álma, vagy esetleg másik játékost próbál majd Katalóniába csábítani?