Forma 1 / Motorsport

Decemberig elnyújthatják a 2019-es F1-es szezont

Két héttel meghosszabbíthatják a jövő évi Forma–1-es idényt – értesült a RaceFans nevű oldal. Az FIA Motorsport Világtanácsa a manilai ülése után ugyan még nem adott ki naptártervezetet, Dieter Rencken szakíró úgy tudja, hogy a tervek szerint az idény első és utolsó futamának időpontját is módosítják 2018-hoz képest, hogy az idény időben tovább tartson.

 
Az Ausztrál Nagydíj egy héttel kerül előrébb, várhatóan március 17-ére. Ennek köszönhetően lesz egy kéthetes szünet a harmadik futam előtt, mely a Kínai Nagydíj lesz, és amely egyben a Forma–1 történetének 1000. versenyét is jelenti majd. Úgy tudni, a szezon első felében a versenyek sorrendje nemigen változik, egyedül a Német Nagydíj jövője kérdéses. Hockenheim szerződése idén jár le, 2019-re pedig csakis úgy hajlandó hosszabbítani, ha az új szerződés megvédi a veszteségességtől, azaz kockázatmentesen rendezhet versenyt.
""
Az év második fele ezzel szemben már ígér komolyabb változást. Úgy tudni, a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjat egy héttel későbbre, december elejére csúsztatják, hogy ezzel helyet biztosítsanak az esetleges októberi Miami Nagydíjnak, amelyről jelenleg is egyeztet a sportág a helyi szervezőkkel. Amennyiben e terv megvalósul, 1963 óta először rendeznek Forma–1-es versenyt az év utolsó hónapjában. Az akkori világbajnokság záró futamára karácsony és szilveszter között került sor Dél-Afrikában. Abban az évben azonban május végén kezdődött a bajnokság, és mindössze 10 állomása volt.