A hazaiak kezdték jobban a meccset, s villámgyorsan, kevesebb mint három perc után vezetéshez jutottak. A folytatásban a vendégek próbálkoztak, ám nem tudtak komoly veszélyt teremteni a Debrecen kapuja előtt, ugyanakkor Kondás Elemér együttese növelhette is volna előnyét, ám kihagyta helyzeteit.
A második játékrész elején nagy debreceni helyzetek maradtak kihasználatlanul, s a későbbiekben is a hajdúságiak játszottak jobban, de számtalan ziccert elhibáztak, így a végén izgulniuk kellett. Az utolsó percekben a Diósgyőrnek megvolt a lehetősége az egyenlítésre, de Novakovic kapus nagyot védett, s nem változott az eredmény.
A DVSC folytatja jó hazai sorozatát a Diósgyőr ellen, mely 2008 novembere óta nem tudott győzni Debrecenben.
DVSC-TEVA – Diósgyőr 1-0
Debrecen: Novakovic – Jovanovic, Máté (Mészáros 60.), Morozov, Korhut – Mihelic (Wittrédi 84.), Varga, Bouadla, Szakály – Tisza (Balogh 69.), Sidibe
Diósgyőr: Rados – Okuka, Szalai, Németh, Eperjesi – Barczi (Takács 61.), Egerszegi (Bognár 62.), Koman, Krstic, Marjanovic – Bacsa