Magyar Kupa és Ligakupa

Debrecen-Videoton lehet a kupadöntőben

A székesfehérváriak már az első, idegenbeli meccsen legyőzték az NB II Nyugati csoportjában toronymagasan listavezető MTK-t, így igencsak valószínűtlenné vált, hogy 2004 után ismét másodosztályú csapat kerüljön a Magyar Kupa döntőjébe. Legutóbb nyolc éve a Budapest Honvédnak sikerült ez a bravúr.

""
    
A másik ágon a Debrecen 2-1-es előnyről várhatja az újpesti második felvonást, s bár a hajdúságiak hullámvölgybe kerültek, amit az is jelez, hogy múlt héten kiestek a Ligakupa elődöntőjében, továbbá az elmúlt három bajnoki meccsükből egyszer nyertek és kétszer döntetlent játszottak, mégis a két csapat alig több mint egy hete – szintén a Szusza Ferenc Stadionban – játszott bajnoki meccse alapján egyértelmű esélyesei a párharcnak. Akkor a Debrecen 5-1-re győzött a Megyeri úton. A fővárosiak formája sem azt ígéri, hogy meglepetés születhet, ugyanis a lila-fehérek hat idei bajnokijukon mindössze öt pontot szereztek.

""
    
Amennyiben igazolódik a papírforma, akkor az azt jelentené – figyelembe véve, hogy a Debrecen első, a Videoton pedig harmadik helyen áll a bajnokságban, s valószínűleg egyikük sem csúszik le a dobogós, egyúttal európai kupaszereplést érő helyekről -, hogy az OTP Bank Liga negyedik helyezettje indulhatna a következő szezonban az Európa Ligában.

Magyar Kupa, elődöntő, visszavágók:

kedd: Videoton FC-MTK Budapest (II. osztályú) 18 ó (3-2)
szerda: Újpest FC – DVSC-TEVA 18 ó (1-2)