
A belga játékos ugyanis bevallotta, hogy nem önszántából hagyta el a Manchester Cityt. Hanem a klubja nem akart vele hosszabbítani
A szombati bajnoki után meglehetősen őszinte interjút adott Kevin de Bruyne, aki az őt kérdező újságíróknak elmondta, hogy „kissé meglepődött”, hogy a Manchester City nem ajánlott neki új szerződést.
Vagyis a „válás” egyáltalán nem rajta múlott.
A Manchester City csapatkapitánya a hónap elején jelentette be, hogy távozik az Etihadból, amikor jelenlegi szerződése lejár a szezon végén.
De kiderült az is, hogy miért. Ugyanis de Bruyne szívesen folytatta volna még 33 évesen is a PL-ben a jelenlegi csapatánál.
„Egész évben nem kaptam ajánlatot, csak meghozták a döntést és közölték velem.” – nyilatkozta a belga középpályás.
„Nyilvánvalóan kicsit meglepődtem, de ezt el kell fogadnom. Őszintén szólva, még mindig úgy gondolom, hogy képes vagyok ezen a szinten teljesíteni. De megértem a klubot is.”
De Bruyne 2015-ben csatlakozott a Cityhez a Wolfsburgtól, és 16 trófeát nyert 10 év alatt a klubbal. Többek közt hat Premier League-címet és a 2023-as Bajnokok Ligáját.
Azt is sugallta az interjúban, hogy a klub idei nehézségei is hozzájárulhattak a döntéshez.
De Bruyne sérülései miatt tavaly majdnem öt hónapot kihagyott. Idén mindössze 19 mérkőzésen volt kezdő.
A hónap elején a közösségi médiában jelentette be a távozását. Ahogy fogalmazott:
„Akár tetszik, akár nem, itt az ideje búcsút venni”.
De Bruyne nem zárta ki, hogy a Premier League-ben marad, de a Major League Soccerrel is kapcsolatba hozták.
„Nyilvánvalóan tudom, hogy már nem vagyok 25 éves, de még mindig úgy érzem, hogy képes vagyok elvégezni a munkámat. Nyitott vagyok bármire. A teljes képet kell néznem. A sportot, a családot, mindent együtt nézek. Azt választom, ami a legjobb számomra és a családom számára is”.
Igaz a szezon még korántsem ért véget. Hisz a City a következő mérkőzésén kedden az Aston Villát fogadja. Majd április 27-én, vasárnap a Wembleyben az FA-kupa elődöntőjében a Nottingham Foresttel találkozik.
„Szeretek focizni. Szeretek versenyezni. Ezt érzem. Szóval nem akarom feladni. Mert még mindig úgy érzem, hogy valahányszor edzésen vagyok, le akarom győzni a srácokat.”
🎙️| Kevin De Bruyne on the clubs decision for him to leave #ManCity:
“I have to accept the situation, even though I feel I can still do a good job.” 💔pic.twitter.com/bRw902aDUW
— City HQ (@City_HQs) April 20, 2025