Nemzetközi labdarúgás

David Beckham most Barcelonából szeretne igazolni

Az Inter Miami elnöke, David Beckham a jövő nyáron szeretné az MLS-be csábítani a Barcelona csatárát, Luis Suárezt.

""
Fotó: Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images

Az uruguayi szerződése a jelenlegi kontraktusa szerint egy év múlva jár le, és az Inter Miami ezt kihasználva szeretné magukhoz csábítani ingyen a gólvágót. A Mundo Deportivo értesülései szerint, Suárez azonban a Camp Nou-ban szeretne maradni és szeretné meghosszabbítani a szerződését. Ehhez mindössze annyi kell, hogy a 2020/21-es szezonban a mérkőzések 60%-ában játsszon, hiszen ekkor automatikusan meghosszabodik a szerződése.

Sport365.hu – Megvan David Beckham első bombaigazolása?!

David Beckham rendkívül elfoglalt az elmúlt időben, hiszen folyamatosan építi az Inter Miami FC jövőjét. Ráadásul minden jel arra mutat, hogy a visszavonult labdarúgó meggyőzte a brazil szupersztárt, hogy egyszer nála játsszon majd. De, ehhez még el kell telnie pár évnek, míg a PSG klasszisa Amerikába költözik.

Annak ellenére, hogy már 33 éves Luis Suárez, még mindig a Barcelona egyik legfontosabb tagja.

Sport365.hu – David Beckham már fűzi az első sztárigazolását

David Beckham a hírek szerint kecsegtető fizetéssel az Inter Miami-hoz csábítaná a szezon végén a Manchester City-től távozó David Silvát. Silva szabadúszó lesz, amint a szerződése júniusban lejár a City-nél, ahol 10 év sikeres szezont tudhat maga mögött.

Forrás: footballcritic.com
Borítókép: Michael Reaves/Getty Images