Magyar foci

Dárdai nagyon keményen beszólt a magyar focira

A Magyar Nemzetnek adott részletes interjút Dárdai Pál, ebből a magyar és a német utánpótlás-képzés közötti szakadékra hívta föl a figyelmet.

 
„A németnél a diák elmondhatja a véleményét, így magabiztosabb lesz. Rá van kényszerítve az iskolában, hogy dolgozzon, ettől más lesz a kisugárzása. Úgy látom, Magyarországon kissé eltérő a felfogás. Az pedig, hogy a mentalitás nem megfelelő, szomorú.”.
 
„Kellene lennie egy filozófiának a Magyar Labdarúgó Szövetségnél, hogy mit akarnak látni, miért adják a pénzt. Ettől függetlenül a kluboknak lehet saját filozófiájuk, csak működjön. Az nem jó, hogy az egyik edző így, a másik úgy dolgozik.”
 
„Ez nem egyetem, hogy bejár az órákra valaki és ügyvéd lesz. Játsszon edzésen, játsszon otthon, játsszon éjjel-nappal, s mivel az internet kicsit alávág ennek, ha nincs a futballpálya a seggében, már nem megy el focizni, inkább lejátssza PlayStationön.”
 

NB I-es fizetések: „megerősítette" az MLSZ a sajtóhíreket – NB1.hu

Az NB I-es focisták fizetései