Németh András szövetségi kapitány együttese szombaton fantasztikusan küzdött, a végjátékban kétgólos hátrányt ledolgozva verte 20-19-re a románokat. A keret legfiatalabb tagja, Tóth Gabriella – aki szeptember 3-án ünnepelte 18. születésnapját – szombaton tudta meg, hogy becserélik az Eb-re, aztán a hajrában azzal küldte pályára a kapitány, hogy legyen bátor. "Igyekeztem meghálálni a bizalmat. Lehet, hogy nem látszódott rajtam, de nagyon izgultam. Aztán ahogy pályára léptem, a szurkolók segítettek, így minden megváltozott" – emlékezett vissza a szombat estére a mosonmagyaróvári irányító, aki a kritikus szakaszban két gólt dobott, továbbá kiharcolt egy hétméterest.
A szenzációsan védő Kiss Éva ugyancsak kiemelte a lelátóról kapott plusz erőt. "Nekem Debrecen duplán hazai pályám, itt nevelkedtem. Ahhoz, hogy csak 19 gólt lőtt a román csapat, kellett a védelem is, az meg külön öröm, hogy én is hozzájárultam a fontos sikerhez" – mondta mosolyogva a Fehérvári KC hálóőre.
A kapitány nagyon büszke volt a válogatottra, nem győzte hangsúlyozni, hogy igazi csapatmunka hozta meg a győzelmet, a spanyolok ellen elveszített végjátékból tanulva szombaton végre sikerült begyűjteni a két pontot a hajrában. "Változatlanul harcban vagyunk azért, hogy a harmadik helyszínen, Budapesten is pályára lépjünk. Vasárnap kis pihenő következik, aztán jön a dánok elleni szintén fontos találkozó. Ismerjük őket, de ők is minket, noha több mint négy éve találkozott legutóbb a két válogatott" – mondta Németh András.
Azon az ominózus összecsapáson, a dániai Aarhusban, világkupameccsen a házigazda 28-24-re diadalmaskodott, most a hazai pálya a Németh-csapatnak kedvezhet.
A középdöntő első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadik az ötödik helyért játszhat majd a budapesti Papp László Arénában.
KÉZILABDA |
A debreceni középdöntő menetrendje: |
szombaton játszották: Magyarország-Románia 20-19 Norvégia-Spanyolország 29-26 Dánia-Lengyelország 28-19 |
december 15., hétfő: Spanyolország-Románia 16.00 Lengyelország-Norvégia 18.15 Magyarország-Dánia 20.30 |
december 17., szerda: Lengyelország-Románia 16.00 Spanyolország-Dánia 18.15 Magyarország-Norvégia 20.30 |
Az állás: 1. Norvégia 6 pont 2. Magyarország 4 (75-69) 3. Spanyolország 4 (82-77) 4. Dánia 3 5. Románia 1 6. Lengyelország 0 |
Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik az Eb ötödik helyéért játszik.