Egyéb sportok

Csollány és Ónodi a halhatatlan magyar tornászok között

Csollány és edzői, valamint Ónodi korábbi trénere kedden, Budapesten vették át azokat a díszokleveleket, amelyeket a magyar és a nemzetközi tornasportban elért kimagasló eredményeik elismeréseként nyújtott át Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke, és Sasváry László, a Halhatatlanok Klubjának vezetője.
– Ahogyan egyre idősebb lettem, mindig a nálam a fiatalabbak váltak példaképemmé. Fantasztikus érzés volt, hogy az utánam következők olimpiai sikereit nézőként láthattam – utalt Csollány és Ónodi eredményeire a szintén ötkarikás bajnok Magyar Zoltán.
A 2000-es sydneyi olimpián gyűrűn aranyérmes Csollány úgy fogalmazott, megérte a sok edzés, mert most nevelőedzőjével, Szólás Nándorral együtt bekerült a Halhatatlanok Klubjába.
– Arra emlékszem, hogy imádtam erősíteni, és mindig a lehető leghamarabb akartam megcsinálni azt, amit az idősebbektől láttam – mondta a 41 éves, 2002-ben Debrecenben vb-aranyat nyert tornász, aki arra a kérdésre, hogy mikor látta legutóbb az olimpiai aranyat érő gyakorlatát, úgy válaszolt: "múlt szombaton egy kocsmában".
Az 1992-es barcelonai játékokon ugrásban győztes Ónodi az Egyesült Államokban él, így nem volt jelen, helyette Unyatyinszki Mihály nevelőedző vette át a díjat, aki – feleségével, Unyatyinszkiné Karakas Júliával együtt – szintén bekerült a Halhatatlanok Klubjába.
Ugyancsak díszoklevelet kapott a Csollány edzésében később szerepelt Limperger István és Vereckei István, valamint életmű kategóriában Lukács József, a Békéscsabai TC korábbi elnöke, a női válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
– Tulajdonképpen most a 2010-es díjakat adtuk át, mert tavaly technikai okokból elmaradt az ünnepség, de természetes még az idén megtartjuk a 2011-es díjátadót is – mondta Sasváry László.

MTI

 

Sport365Lexikon – Csollány Szilveszter

Olimpiai bajnok tornász

Született: Sopron, 1970. április 13.

Nemzetközi sikerei
Olimpiai bajnok
2000 Sydney, gyűrű
Olimpiai ezüstérmes
1996, Atlanta, gyűrű
Olimpiai 6. helyezett
1992, Barcelona, gyűrű

Világbajnokságokon

Aranyérmes – 2002, Debrecen, gyűrű
Ezüstérmes – 1992 Párizs, 1996 San Juan, 1997 Lausanne, 1999 Tianjin, 2001 Gent, gyűrű
Európa-bajnokságokon
Aranyérmes 1998, gyűrű
Ezüstérmes 2000, gyűrű
Bronzérmes 1990, 1992, 1994, 2002, gyűrű
 

Sport365Lexikon – Ónodi Henrietta

Született: Békéscsaba, 1974. május 22.
Olimpiai bajnok tornász.

1989-ben a brüsszeli Európa-bajnokságon felemáskorláton aranyérmet nyert, és ezzel ő lett a magyar női tornasport első Európa-bajnoka. A magyar küldöttség tagja volt az 1992. évi barcelonai és az 1996. évi atlantai olimpián. Barcelonában lóugrásban – a román Lavinia Miloşovici mellett holtversenyben – olimpiai bajnoki címet, talajon ezüstérmet nyert. 1989-től kezdve négy egymást követő évben választották az év tornásznőjévé. Az aktív sportolástól az 1996. évi olimpia után vonult vissza.
Visszavonulása óta az Egyesült Államokban él.

Nemzetközi sikerei
Olimpiai bajnok – 1992, Barcelona, lóugrás
Olimpiai 2. helyezett (1992, talaj)
Olimpiai 6. helyezett (1992, összetett csapat)
Világbajnok (1992, lóugrás)
Kétszeres világbajnoki 2. helyezett (1991, lóugrás ; 1992, talaj)
Világbajnoki 4. helyezett (1991, felemáskorlát)
Világbajnoki 5. helyezett (1989, gerenda)
Európa-bajnok (1989, felemáskorlát)
Háromszoros Európa-bajnoki 3. helyezett (1989, talaj ; 1990, összetett egyéni, talaj)
Világkupa-győztes (1990, lóugrás)
Világkupa 2. helyezett (1990, talaj)