Küzdősportok

Csoknyai bronz a cselgáncs ob-n

-Kicsit csalódottnak érzem magam – mondta –, szerettem volna megnyerni a bajnokságot.- mondta el Csoknyai.

A megmérettetésről ugyan több kemény ellenfél is távol maradt, még sem övezte szerencse menetelését, hiszen az első körben a későbbi bajnok Ungvári Attilával kellett meccselnie.

A két sportoló egyébként nem azonos súlycsoportban küzd, ám Ungvári ezúttal nem foglalkozott a fogyasztással és a 73 kilogramm helyett Csoknyai súlycsoportjában, a 81 kilósok között lépett a küzdőtérre.

Az Atomerőmű SE sportolója nyolc percnyi csata után, bírói döntés alapján maradt alul az Európa-bajnoki bronzérmes cselgáncsossal szemben, így aztán a vigaszágon folytathatta a küzdelmeket.

Csoknyai bizakodó az év hátra lévő részét illetően. Mint mondja három nemzetközi verseny vár még rá idén és jó lenne valamelyiken érmes helyen zárni.
 

Tiegelmann Barbara

 

 

 

Forrás: judoinfo.hu