Magyar foci

Csodás magyar feltámadásról beszélnek és kritizálnak is a hollandok

A De Telegraaf című lap online kiadása amellett, hogy elégedetten nyugtázta az Oranje gólzáporos győzelmét, főleg a hazai csapat rövidzárlatait emelte ki.
 
A holland lap szerint nehéz magyarázatot találni Sneijderék második félidő elején produkált összeomlására, és a magyarok elképesztő fordítására, főleg úgy, hogy kicsivel később meg is ismétlődött a helyzet, és Gera Zoltán 3-3-ra tudta alakítani az állást.
 
A NUSport beszámolója szintén a hollandok magabiztos csoportelsőségével nyit, ugyanakkor megjegyzi, az Oranje egyetlen riválisa Svédország maradt a csoportban, de remélhetőleg erre a mieink rá tudnak majd cáfolni.
 
A lap szerint a két együttes amolyan gálaelőadást tartott Amszterdamban, bár némi kritikát is megfogalmaznak a hollandok saját csapatukkal szemben, mondván az Oranje játéka nyomokban sem emlékeztetett a péntekire.
 
A NUSport összefoglalója szerint van Persie-ék túl lassan kezdtek,  és néha igen hanyagul játszottak, ezért a nagyon harcos magyarok meg is tudták nehezíteni a dolgukat. 
 
A Splts című napilap kissé csalódottan úgy fogalmaz: "elmaradt a gálaelőadás".