Európai kézilabdaKézilabda

Csodás hajrával és Mikler-bravúrokkal nyert a Szeged újra a BL-ben

Kép forrása: Matija Habljak/Pixsell/MB Media/Getty Images

A Szeged őrületes mérkőzésen 28-27-re verte a lengyel Industria Kielcét a Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában.

Az OTP Bank-Pick Szeged a végletekig izgalmas mérkőzést vívott az EHF Bajnokok Ligájában, ahol a szintén 3-3-mal álló lengyel Industria Kielce gárdájával csapott össze.

(A hazaiaktól Magnus Röd, a vendégektől Symon Sicko és Alex Dujshebaev hiányzott.)

Ahhoz képest, hogy a Szeged-MTK labdarúgó kupamérkőzést, a Szeged-Honvéd kosárlabdameccset és a Szeged-Kielce kézilabdarangadót egyidőben rendezték, meglehetősen sok néző látogatott ki a Pick Arénába, még a lelátó harmadik emeletét is meg kellett nyitni.

A legutóbbi négy tétmérkőzéséből hármat elveszítő Szeged ezúttal is rosszul kezdett, és bár a Kielce sem játszott tökéletesen, a hazai hibákat kihasználva 4-1-re ellépett.

Michael Apelgren vezetőedző időkérése és cseréi után két percen belül fordított csapata, majd egy újabb hármas gólsorozat végén a 22. percben már két találat volt az előnye. Ekkor már mindkét együttes kevesebbet hibázott támadásban és védekezésben egyaránt, és bár a lengyelek egyenlítettek, a hajrá a házigazdáknak sikerült jobban, így a szünetben 15-13-ra vezettek.

 

A második felvonásban sem tudott kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtani a Szeged, amely a szünet után sorozatban három gólt kapott.

Az egyik oldalon Mikler Rolandnak, a másikon Milosz Walachnak voltak bravúrjai a kapuban, és bár a csongrádiak a létszámfölényes támadójátékkal is megpróbálkoztak, ez nem tartott sokáig.

Többször vezettek egy góllal, de hibáik miatt ezt sokáig nem tudták növelni, viszont az utolsó négy percből három parádésra sikerült részükről. Ebben a rövid, de rendkívül fontos időszakban a védekezésekben, a lerohanásokban és a felépített támadásokban sem volt hiba, ezt pedig Mikler két bravúrja koronázta meg.

Mindezek ellenére az utolsó fél percre is maradtak izgalmak: 22 másodperccel a vége előtt Apelgren időt kért, utána viszont Janus Dadi Smárason lépéshibája miatt szinte azonnal elvették a labdát a Szegedtől.

A túloldalon Talant Dujshebaev is időt kért, majd Mikler újabb védése döntötte el végleg a meccset.

Mario Sostaric, Sebastian Frimmel és Imanol Garciandía öt-öt góllal, Mikler 14 védéssel járult hozzá a sikerhez.

A lengyeleknél Dylan Nahi hét, Arkadiusz Moryto öt alkalommal talált be, Milosz Walachnak 12 védése volt.

A két csapat 15. egymás elleni tétmérkőzésén ez volt a negyedik szegedi győzelem, tíz lengyel siker és egy döntetlen mellett.

A négy győzelemmel és három vereséggel álló csongrádiak november 21-én folytatják szereplésüket a BL csoportkörében, amikor a Kielce vendégei lesznek a szerdai ütközet „visszavágóján”.