Olimpia 2016

Csernoviczki negyeddöntős a cselgáncstornán

""

A nyolcfős magyar dzsúdós csapatból elsőként tatamira szólított tatabányai versenyző ellenfele a pályafutása során eddig mindössze két Világkupa-ezüstöt nyert holland Birgit Ente volt az ExCel központ már kora reggeltől telt házzal üzemelő cselgáncstermében. A tavaly világbajnoki bronzérmes Csernoviczki számított esélyesnek, s ennek megfelelően az első perctől támadóan lépett fel. Sokkal aktívabbnak bizonyult riválisánál, akit többször is földre vitt, de ott Ente sikerrel védekezett. Két perc elteltével a vezetőbíró intette a passzív hollandot, de az összecsapás képe ezután sem változott. 

Fél perccel a találkozó vége előtt a továbbra is többet kezdeményező Csernoviczki ismét levitte Entét egy jukót érő akcióval. Ezzel eldőlt a mérkőzés, a hátralévő másodpercekben a holland dzsúdós hiába próbált támadást indítani.

"Nem kockázattam sokat" – nyilatkozott a meccs után Csernoviczki. Edzője és egyben édesapja, Csernoviczki Csaba ehhez annyit tett hozzá, hogy nagyon sokat várakoztatták őket az összecsapás előtt, már négy találkozóval előbb szólították őket a fellépésre.

A 25 éves Csernoviczki következő ellenfele a hozzá hasonlóan Eb-ezüstérmes belga Charline van Snick lesz, aki ipponnal nyerte első meccsét a vb-harmadik dél-koreai Csung Jung Eon ellen.