Küzdősportok

Csernoviczki: 48 kilogrammban biztos, hogy ez volt az utolsó meccsem

Csernoviczki Éva a nyolcaddöntőben búcsúzott a tokiói ötkarikás játékok cselgáncstornájának első napján.

A 48 kilogrammos súlycsoport 34 éves magyar dzsúdósa – aki negyedik olimpiáján szerepel – a 16 közé jutásért az indai Shushila Likmabam ellen ipponnal nyert, a következő körben pedig a kategória egyik legjobbja, a 2017-ben világbajnok japán Tonaki Funa várt rá, aki harmadik kiemeltként erőnyerő volt az első fordulóban. Tonaki Budapesten szerezte vb-aranyát, emellett kétszer második volt vb-n, öt Grand Slam-tornát nyert, és eddigi mindhárom mérkőzésükön legyőzte az Ippon Judo Tatabánya versenyzőjét. A Nippon Budokan sportcsarnokban ugyan a nézők nem lehettek jelen, de a 25 éves japán cselgáncsozó azért élvezhette a hazai pálya előnyét.

A Londonban olimpiai bronzérmes Csernoviczki meccsét megelőzően ismét fertőtlenítették mindkét szőnyeget.

Az összecsapást a kétszeres Európa-bajnok magyar dzsúdós kezdte aktívabban, ment előre, egy földharc során fölülre is került, de akciót nem tudott csinálni. Aztán a japán pillanatai következtek, ám Csernoviczki sikeresen hárította dobáskísérletét.

Majd kétszer is szinte ugyanaz a jelenet ismétlődött meg, az összekapaszkodásból a tatabányai cselgáncsozó elesett, Tonaki pedig keményen támadta, másodszorra meg is csinálta az ippont érő leszorítást, 22 másodperccel a vége előtt.

"Próbáltam minden erőmet felhasználni a japán ellen, tudtam, ha túljutok rajta, akkor van esély a jó szereplésre – nyilatkozott Csernoviczki Éva. – Nem számíthattam könnyű sorsolásra, mivel a komoly sérülésem miatt nem tudtam sok kvalifikációs versenyen elindulni. Úgy álltam hozzá, ha ez a meccs megvan, akkor könnyebb ellenfelek jönnek."

Hozzátette, nagyon elfáradt a Tonaki elleni mérkőzésen.

"Másfél hónapom volt csak a felkészülésre, ezt rutinnal valamelyest tudtam kompenzálni, de csak egy versenyen, a világbajnokságon indultam az olimpia előtt" – fogalmazott.

Csernoviczki a budapesti vb-n úgy nyilatkozott, az volt az utolsó előtti versenye, az MTI erre vonatkozó kérdésére most így válaszolt:

"A 48 kilogrammban biztos, hogy az utolsó meccsem volt. Még nem tudom a folytatást, de húsz éve vagyok ebben a súlycsoportban, ami rengeteg fogyasztást jelent". – mondta.

Csernoviczki így először zárt helyezetlenül olimpián, 2012-es harmadik helye mellett Pekingben és Rióban is hetedik volt.
A hét magyar dzsúdós közül vasárnap az 52 kilós Pupp Réka lép tatamira.

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt