Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző szerint a Ferencváros labdarúgócsapatának elsősorban a saját játékára kell összpontosítania ahhoz, hogy kedden túljusson a Qarabag együttesén a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

"Egyes játékosok hiánya kihathat a teljesítményre, de nem hinném, hogy ez túl nagy szerepet játszana a párharc kimenetelében, mert hiányzók mindig előfordulnak" – válaszolt az MTI érdeklődésére az orosz szakember, utalva arra, hogy az azeri bajnok több futballistáját is nélkülözte eltiltás miatt a múlt heti első felvonáson.

"Nekünk nem is ezzel kell foglalkozni, hanem a saját játékunkkal és taktikánkkal" – hangsúlyozta.

Csercseszov a saját hiányzóival kapcsolatban arról számolt be a hétfői sajtótájékoztatón, hogy Wingo már együtt edz a társaival, ezért remélhetőleg a következő bajnokin már játszhat, Ryan Mmaee pedig leülhet a kispadra a súlyos sérülését követően, Azerbajdzsánba csak a beutazási szabályok miatt nem tudott a csapattal tartani. Jó hírként közölte, hogy Mats Knoester már vasárnap is teljes értékű munkát végzett és Samy Mmaee, ha külön is, de már szintén edzett.

"Nem egy-egy játékelemben kell fejlődni, hanem mindenben. Védekezésben, támadásban és a kettő közti átmenetben. Továbbá fontos, hogy minél hosszabban tudjuk fenntartani a magas színvonalú játékot" – adta meg a remélt siker receptjét Csercseszov a bakui 1-1-es döntetlen fényében.

Vécsei Bálint szerint erős csapat a Qarabag, de már a Ferencváros is megmutatta az elmúlt három évben, hogy lehet vele számolni, azaz a stabil csoportkörös klubok közé tartozik.

"Erős az azeriek támadó játéka, viszont hátul sebezhetőek, kiváltképpen azt figyelembe véve, hogy mi is erősek vagyunk elöl" – jelentette ki a válogatott középpályás.

"Ezúttal mi leszünk hazai pályán, ami nagy előny, mert telt ház előtt arra készülünk, hogy mi fogunk dominálni".

Vécsei az MTI kérdésére arról is beszélt, hogy kifejezetten jót tett a múlt hétvégi bajnoki meccs elhalasztása az azerbajdzsáni utazást követően, mivel így több idejük volt a megfelelő fizikális és mentális felkészülésre, ami reményei szerint látszani fog a pályán.

A mostani párharc keddi visszavágója – melyet az M4 Sport közvetít – 20 órától 1-1-es állásról indul a Groupama Arénában. A párharc győztese a BL-selejtező utolsó fordulójába jut, ahol a cseh Plzen és a moldovai Sheriff Tiraspol párharcának továbbjutójával találkozik. A vesztes átkerül az Európa-liga utolsó selejtezős fordulójába, ahol az ír Shamrock Rovers, valamint az északmacedón Skupi összecsapás győztesével találkozik.
Az már eldőlt, hogy mindkét csapat csoportkörben szerepelhet ebben az idényben, legrosszabb esetben – két vesztes párharc esetén – a Konferencia-ligában.

Borítókép: fradi.hu