Küzdősportok

Cselgáncs: Madarász Tamás olimpiai kvótát kapott

A május 1-jén lezárult közvetlen kvalifikációból heten biztosították helyüket a nyári játékokon, hozzájuk csatlakozott a nemzetközi szövetség (IJF) honlapján szerdán közzétett rangsor alapján a debreceni dzsúdós, akinek szabadkártyát juttatott az európai szövetség (EJU).

""

"Az EJU 50 országot fed le, és ennek felét, vagyis 25 kontinentális kvótát oszthat szét az olimpiáról lemaradt versenyzők között, 14 férfinak és 11 nőnek" – nyilatkozta az MTI-nek Nagy András, a magyar szövetség sportigazgatója. – "Egy országból egy, súlycsoportonként pedig két ember juthat kvótához, és a bonyolult számítási rendszer alapján a 90 kg-ban amúgy csak 107. helyen rangsorolt Tamás éppen beért az utolsó, 25. EJU-kvótás helyre. Bennünket is váratlanul ért ez az örvendetes fejlemény."

A 25 éves Madarász első olimpiájára készülhet, eddigi legnagyobb sikere a varsói Világkupa-verseny megnyerése volt 2009 márciusában.

"Ma reggel az ausztrál színekben olimpiai bronzérmes Pekli Mari kérdezett rá nálam a Facebookon az olimpiai kvalifikációra, mire azt válaszoltam neki, hogy nem sikerült" – mondta Madarász az MTI-nek. "Aztán megnéztem az IJF honlapját, és döbbenten láttam, hogy én vagyok a nyolcadik kerettag. Az utolsó kvalifikációs viadalom a tavaly áprilisi Eb volt Isztambulban, legutóbbi pedig novemberben az ob-n versenyeztem. Ezzel együtt folyamatosan edzek, 93 kiló vagyok, szóval a kondimmal nincs gond. Az utóbbi hónapokban, amikor a dzsúdó már nem töltött be olyan komoly szerepet az életemben, egy régi álmom megvalósításaképpen egy debreceni szórakozóhelyen DJ-skedek, ezt most alighanem fel kell függesztenem. Tárgyaltam már a szponzorommal, összerakunk egy programtervet az edzőkkel, és egyelőre itthon készülök, aztán jöhetnek külföldi edzőtáborok."
A közvetlen kvalifikációból a súlycsoportonkénti világranglistáról a férfiaknál az első 22, míg a nőknél az első 14 szerzett londoni kvótát.

 

A londoni olimpián induló cselgáncsválogatott:
Ungvári Miklós (66 kg), Csoknyai László (81), Madarász Tamás (90), Bor Barna (+100), Csernoviczki Éva (48), Karakas Hedvig (57), Mészáros Anett (70), Joó Abigél (78)