Küzdősportok

Cselgáncs kata Eb magyarok nélkül

A formagyakorlatok legnagyobb európai versenyében nem voltak magyar indulók. Színeinket a rendező gárdában a küzdelemben világ- és Európa-bajnok Braun Ákos képviselte.

Két korcsoportban indultak a versenyzők, a harmincöt év alattiakat és az idősebbeket külön értékelték. Ám a két korcsoport dobogósai másnap az open verseny keretében összemérhették tudásukat, méghozzá szintén Európa-bajnoki érmekért.

– Érdekes volt a Judo show nevű versenyszám, amelyben négy-öt fős csapatok judo bemutatót adtak elő, ez is versenyre ment. Akadtak nagyon jó bemutatók, főleg a franciák és a belgák részéről. Az utolsó két katában, a Kosiki-no (Koshiki-no) katában és az Icucu-no (Itsutsu-no) katában nem osztanak érmeket, ezek csak bemutató jelleggel szerepeltek a programban, állítólag ezek már olyan magas szintű katák, hogy még Japánban sem rendeznek belőlük versenyt. Ezek közül az egyik, az Icucu-no kata egy befejezetlen kata, mert Kano professzor meghalt, mielőtt befejezhette volna, követői pedig a mester iránti tiszteletből nem vettek bele újabb technikákat – nyilatkozta a Judoinfo munkatársa. 

Tiegelmann Barbara