Küzdősportok

Cselgáncs Eb: Bor Barna örömkönnyek közt ünnepelte bronzérmét

""

A világbajnoki ezüstérmes, paksi dzsúdós a szlovén Matjaz Cerajjal küzdött meg a harmadik helyért, akit mind az öt eddigi mérkőzésükön megvert. Nem volt ez másként hatodszor sem, a 26 éves, háromszoros Eb-második magyar alig másfél perc elteltével gyilkos leszorítást kezdeményezett, amelyből ellenfelének esélye sem volt kijönni.

"Úgy mentem ki a tatamira, hogy ha beledöglök is, megcsinálom. Edzőm is azt mondta, hogy itt a döntőben már nem kell tartalékolni" – nyilatkozott örömkönnyekkel a szemében a győztes. – "Nem éreztem tehernek a hazai Eb-t, élveztem a meccseket, az olimpiai csalódás és a sok ezüst után nagyon meg vagyok hatódva."

Edzője, Hangyási László elmondta: mikor tanítványa megfogta a szlovént, már tudta, hogy megvan a meccs. "Eddig mindig megverte Cerajt, és mi tiszteljük a hagyományokat" – tette hozzá tréfásan.


Bor a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte meg a Papp László Arénában, a hazai dzsúdósport történetében pedig az övé a 37. Eb-bronz.