Küzdősportok

Cselgáncs: Bor Barna bronzérmet nyert Havannában

A magyar sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint a kubai tornára a vártnál kevesebb – harminckilenc országból nagyjából háromszáz – judós érkezett, ugyanakkor minden súlycsoportban nagyon erős mezőny indult.

Így volt ez a plusz 100 kg-ban versenyző Bor kategóriájában is, aki hozta az első két mérkőzését: az Atomerőmű SE világbajnoki ezüstérmese előbb ipponnal verte ecuadori riválisát, majd vazaris hátrányt dolgozott le a hazaiak nagy reménysége, Oscar Brayson ellen méghozzá az utolsó fél percben, végül leszorítással a magyar dzsúdós nyert.

Ugyanakkor az elődöntőben gyors vereséget szenvedett az orosz Szajidovtól.

A bronzmeccsen már nem kellett tatamira lépnie a kétszeres Eb-ezüstérmes grúz Adam Okruasvilivel, aki sérülés miatt nem állt ki ellene.

A két bronzérmesen kívül a magyar csapatból Fogasy Gergő (100 kg) az ötödik, Krizsán Szabolcs (81 kg) pedig a hetedik helyen zárt az olimpiai kvalifikációs Grand Prix-viadalon.

A nemzetközi szövetség, az IJF sorozata, a World Judo Tour Kuba után Magyarországon folytatódik: két hét múlva Budapesten, a Papp László Sportarénában rendeznek Grand Prix-viadalt, amelyre a világ minden pontjáról hatszáz judóst várnak, és a magyar színekben ötvenhat versenyző lép majd a küzdőtérre – írta a magyar szövetség honlapja.