A legnagyobb sportolók sötét titkai

A sikerek és a csillogás sokszor sötét dolgokat rejt.


A Michael Jordan körüli legenda árnyaltabbá vált azóta, hogy a Netflixen megjelent a The Last Dance. A 10 részes sorozatnak köszönhetően a Chicago Bulls egykori játékosáról korábban kevésbé ismert részletek is a felszínre kerültek. Nem Jordan az egyetlen sportsztár, aki az utóbbi időben nem csak a teljesítményével hívta fel magára a figyelmet. Sokan kábítószerrezéssel, hűtlenséggel és pénzügyi botrányokkal kerültek a média középpontjába. A hírnév és a pénz valóban veszélyes keveréknek bizonyulhat. A Marca most olyan esetekből gyűjtött egy csokorral, amikor a sérthetetlennek hitt sportolókról kiderült, van néhány sötét titkuk.

Michael Jordan, a zsarnok:


Fotó: Streeter Lecka/Getty Images

Michael Jordan egyetemistaként még pincérként dolgozott, hogy az egyetemi költségeit fedezni tudja, majd a Bulls öltözőjébe már egy egészen más szemlélettel lépett be.  A The Jordan Rules című könyv szerint, Jordan még az épp nem játszó csapattagokal is rosszul bánt.

"Megütött és nem csak engem. Így akarta fokozni a versenyszellemet edzésen is" - mondta Will Perdue.

Bill Wennington szintén elmesélte a mitikus figurával kapcsolatos tapasztalatait.

"Megkért, hogy keményen védekezzek ellene. Egy nap blokkoltam, onnantól kezdve az edzés fennmaradó részében sértegetett és fizikai támadásokat indított felém" - emlékezett vissza.

Jordan karrierjére a másik nagy árnyékot a szerencsejátékok iránti megszállottsága vetette. Sokan máig úgy vélik, ennek köszönhető az első visszavonulása.

David Stern többször tagadta, hogy emiatt kellett távoznia a legendának, és hangsúlyozta, a kosaras maga döntött a baseball mellett, ugyanakkor tény, hogy akkor olyan csorba esett Jordan hírnevén, amit máig nem tudott teljesen kiköszörülni. 


Björn Borg, aki porszívóként szívta magába a drogot:


Fotó: Focus on Sport/Getty Images

A teniszcsillag egykori felesége, Loredana Berte megdöbbentő dolgokat írt a játékosról. Könyvében úgy fogalmaz: 

"Björn Borg olyan volt, mint egy porszívó. Ipari adagokban fogyasztott kábítószert."

A svéd teniszező uralta a sportágát, és mindenkit sokkolt, amikor mindössze 28 évesen bejelentette visszavonulását. Saját elmondása szerint azért döntött úgy, hogy vége, mert nem volt már motivációja. Mások úgy gondolják, a félelmetes életstílusa vezetett idáig, hiszen Borg mindig a pillanat "szupersztárja" volt.

Berte azt állítja, a játékos néhány összecsapását azért vesztette el John McEnroe-val szemben, mert rászokott a drogokra.

"A kokain miatt hagyta, hogy McEnroe nyerjen a Wimbledonban, 1981-ben" - mondta a könyvében az ex-feleség.


Diego Maradona, a legismertebb drogfogyasztó:


Fotó: Chris McGrath/Getty Images

Talán Diego Armando Maradona esete a legismertebb. Az argentin játékos pozitív mintát produkált 1982-ben, amikor Európába érkezett, majd 9 évvel később is drogozáson kapták. 

"A karrierem egy részében kábítószert használtam, de soha nem használtam arra, hogy jobb teljesítményt érjek el" - mondta.

A függőség annyira káros, hogy az egyik legnagyobb játékos karrierjét is elhomályosította.

"Kábítószerező voltam, drogfüggő vagyok, és mindenki számára mindig drogfüggő leszek" - fejette ki.


Michael Phelps egyszer hibázott, de az majdnem lerombolta az imázsát:


Michael Phelps mindig hozta a „tökéletes férfi” imázsát, de 2008 novemberében közel állt ahhoz, hogy lerombolja róla kialakult legenda képét. Miután Pekingben 8 aranyérmet nyert, az úszót vadászta a média.

Egy ártatlannak tűnő vízipipázás alkalmával, Phelpsről olyan kép is készült, amin épp marihuánát szív. A sportoló közel állt hozzá, hogy elpusztítsa karrierjét, végül azonban ki tudta javítani a hibáját.

"Ez egy nagyon fontos lecke, rájöttem hogy hibát követtem el, de tudom, hogy nem fogom újra megtenni." - mondta Phelps.


Allen Iverson, akit 15 év börtönre ítéltek:


Fotó: David Dow/NBAE via Getty Images

Allen Iverson, a Philadelphia 76ers legendás játékosa közel állt ahhoz, hogy megcsúsztassa NBA-s karrierjének kezdetét. A kosárlabdázó egy bowlingpályán keveredett verekedésbe, 17 éves korában.

Az „ütközet” során nemcsak a helyiségben keletkeztek károk, hanem egy nő is megsérült. Annak ellenére, hogy Iverson még nem volt nagykorú, 15 éves börtönbüntetést kapott.

Végül egy virginiai kormányzónak köszönhette, hogy csak 4 hónapot kellett javítóintézetben töltenie.

Muhammad Ali, aki börtönbe ment a háború helyett:


Fotó: GettyImages

Muhammad Ali azért került börtönbe, mert megtagadta a belépést az USA hadseregébe a vietnámi háború idején.

"Nem megyek el 10 000 mérföldre innen, és nem lépek be, hogy gyilkosságban vegyek részt és egy másik szegény nemzet elégetésében segítsek”
– jelentette ki.

"Nekem nincs gondom a vietkongokkal. Egyetlen vietkong sem hívott ni*ggernek" - mondta Ali annak érdekében, hogy megvédje döntését.

Tettéért nem csak börtönbüntetést kapott, de 3 évre az ökölvívástól is eltiltották.
 

Tiger Woods kettős élete:


Fotó: Donald Miralle/Getty Images

Tiger Woods, a történelem legjobban fizetett golfozója egy házassági vita után mutatta meg sötét oldalát. 2007. november 27-én a sportoló felesége bejelentette, hogy vége a kapcsolatuknak. Woods a válási procedúra alatt bevallotta, hogy közel 100 szeretője volt.

"Hűtlen voltam. A kalandokat kerestem, és én vagyok az egyetlen személy, aki felelős mindenért" - mondta Woods egy sajtótájékoztatón.

"Figyelmen kívül hagytam azokat a fő értékeket, amelyekre tanítottak. Szeretném mindenkinek elmondani, hogy mélységesen megbántam, hogy felelőtlen és önző voltam."

Forrás: Marca.com
Borítókép: Ed Wagner Jr./Chicago Tribune/Tribune News Service via Getty Images

Videók