Magyar foci

"Csapatként kell küzdenünk" – Németh Krisztián

Cosimo Inguscio helyettesíti majd a Groupama Arénában az eltiltott Marco Rossit a magyar labdarúgó-válogatott kedd esti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén, Wales ellen. A szövetségi kapitány az azerbajdzsáni kezdőcsapaton több helyen is változtatni fog.
 
Az olasz szakember a nemzeti csapat hétfői, Telkiben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: automatikus eltiltást von maga után, hogy a szombati, bakui meccs hajrájában a holland bíró elküldte őt a kispadtól, ezt elfogadja, de súlyos szakmai hibának tartja, ami történt.
"Nagyon felzaklattak a történtek, súlyos bírói hiba történt, csak arra tudok gondolni, hogy rossz estéje volt a játékvezetőnek. – mondta Rossi. – Két figyelmeztetésnek meg kellett volna előznie a kiállítást, de a bíró ezúttal ezt átugrotta, s rögtön elküldött. Nem volt összetűzésem senkivel a mérkőzést vezetők közül, ezért úgy érzem, hogy súlyos szakmai hiba történt."
Rossi eltiltásáról itt írtunk.
 
""
Fotó: www.mlsz.hu
 
Segítője, Cosimo Inguscio nem először helyettesíti majd a szakvezetőt, a novemberi 15-i, észtek elleni Nemzetek Ligája-találkozón is ő irányította a válogatottat, miután Rossi akkor is eltiltott volt.
"A csapat nélkülem is ugyanúgy tud majd teljesíteni, mint velem, ez nem probléma. Bízom a segítőimben, tudják a dolgukat." – tette hozzá Marco Rossi.
A tréner elmondta, hogy Bese Barnabásra, Kádár Tamásra és Zsótér Donátra továbbra sem számíthat, a többiek jó állapotban vannak. Mérlegelik, hogy esetleg a kispadra leüljenek-e az említett játékosok, de 15 percnél többet biztosan nem tudnak majd játszani – jelezte.
 
""
Fotó: Laszlo Szirtesi/Getty Images
 
Az MTI kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: több helyen is változtat a bakui kezdőcsapaton, de nem azért, mert elégedetlen lett volna bárkivel is, hanem mert a taktika ezt kívánja.
"Wales sokkal jobban edzett csapat, mint az azeri, muszáj taktikai változtatásokkal élni. Minden kezdő tizenegyet ez határoz meg." – jelentette ki, részleteket ugyanakkor nem árult el.
A riválisról beszélve Rossi elmondta, hogy 4-5 mérkőzésüket is kielemezték, szerinte nincs sok gyenge pontjuk, erősségüknek tartja ugyanakkor azt, hogy az előreívelésekből gyorsan alakítanak ki veszélyes helyzeteket, a játékosok gyorsak, jó az állóképességük. Külön kiemelte David Brooksot és a Manchester Unitedhez szerződő Daniel Jamest, utóbbi szerinte úgy gyorsul, mint Usain Bolt.
"Ha szabad teret engedünk nekik, akkor nagyon megjárhatjuk, ezt kell elkerülnünk." – vázolta a várható taktikát az olasz mester.
 
""
Fotó: www.mlsz.hu
 
A vendégek legnagyobb sztárjáról, a Real Madridban játszó Gareth Bale-ről úgy fogalmazott: az ilyen típusú játékokkal kapcsolatban soha nem lehet megnyugodni, még ha nem is nyújtanak jó teljesítményt, 30 másodperc alatt el tudnak dönteni egy meccset.
"De rajta kívül is sok nagyon jó játékosa van Walesnek. Szeretnénk megszerezni a három pontot, mindent elkövetünk ezért, de tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz." – hangsúlyozta.
Kérdésre válaszolva elmondta: a világbajnoki ezüstérmes horvátok elleni 2-1-es győzelem hitet ad a csapatnak, de a selejtezősorozatból még nagyon sok van hátra.
"Hiszünk az álmunkban, jelenleg még él a remény, és reméljük, hogy egészen a csoportküzdelmek végéig élni fog. A horvátok elleni siker még nem elég, több ilyen győzelem kell." – jelentette ki.
 
""
Fotó: Peter G. Aiken/Getty Images
 
Németh Krisztián, aki néhány percet kapott Azerbajdzsánban, a szombati 3-1-es siker alkalmával, azt mondta, a szövetségi kapitánynak sikerült olyan közösséget kialakítania, mint a 2016-os Eb előtt.
"Ennek köszönhető, hogy meg tudjuk valósítani az elképzeléseit a pályán és csapatként küzdünk." – fogalmazott.
A magyar és a walesi válogatott kedden 20.45 órától csap össze a Groupama Arénában, s amennyiben a hazaiak pontot szereznek, biztosan az E csoport élén maradnak.
Marco Rossi irányítása alatt a magyar válogatott még százszázalékos hazai pályán.