Küzdősportok

Csaknem negyedszázad múltával összejöhet a legendás harmadik összecsapás

Csaknem negyedszázad múltával harmadszor is találkozhat egymással a ringben a profi ökölvívás korábbi két nehézsúlyú amerikai kiválósága, Evander Holyfield és Mike Tyson.

Mike Tyson vs Evander Holyfield I

(null)

Az elvi lehetőséget Holyfield legutóbbi nyilatkozata teremtette meg, ebben ugyanis azt mondta, nincs ellenére, hogy harmadszor is megmérkőzzön egykori nagy ellenfelével a kötelek között. A királykategória múlt századi abszolút bajnokainak újabb meccse azért vetődhetett fel egyáltalán, mert előbb az 53 éves Tyson, majd az 57 esztendős Holyfield jelentette be, hogy edzésbe állt, és formába hozás után kész bemutató-mérkőzést vívni.

Mike Tyson vs Evander Holyfield – II

(null)


"Újabb találkozó Tysonnal? Mért ne? Úgy gondolom, ez lehetséges"
– idézte a TalkSport Holyfieldet. "Nyilvánvaló, hogy az emberek megint szeretnének látni bennünket a ringben, különösen, akiknek annak idején ez nem adatott meg. Most mindenki arról vitatkozik, ki volt a jobb. Abban az időszakban szerintem én voltam a legjobb."

Hozzátette, hogy bár négy évvel idősebb Tysonnál, ez számára nem okoz gondot.

""
Fotó: GettyImages

Holyfield és Tyson kétszer csaptak össze világbajnoki címért, és mindkét csata előbbi sikerét hozta. Először 1996-ban találkoztak, akkor Holyfield kiütéssel nyert, az 1997-es összecsapásukon pedig leléptették Tysont, mivel a csata hevében riválisa fülébe harapott.

Borítókép: ichael Tullberg/Getty Images