Rali

Csak két futamra futja a hétszeres magyar bajnoknak

„Sajnos többre nem futja – mondta az MTI-nek kedden ifj. Tóth, aki 1995-ben egy Toyota Celica volánja mögött nyerte meg első bajnoki címét, öt éve pedig a hetedik, egyben eddigi utolsót Peugeot 206 WRC-vel. – A tervek szerint a nyitó viadalon szeretnék rajthoz állni, és ha úgy alakulnak a dolgok, a Mecsek-ralin is harcba szállok a győzelem reményében.”

A 43 esztendős autóversenyző, aki az előző esztendőben a második helyen végzett Aschenbrenner György mögött az összetettben, a hat futamból csupán egyet tudott megnyerni a Peugeot 207 S2000-rel.

„Az idén is ugyanazzal a géppel versenyzek, és nagyon várom a 208-as jelzésű új gépet, amivel reményeim szerint, ha minden megvalósul, teljes szezont szeretnék végigversenyezni jövőre – fogalmazott a harcedzett pilóta. – Nagyon bízom abban, hogy meglesz a nyolcadik bajnokság, aztán meglátjuk, mi jöhet még.”

Ifj. Tóth megjegyezte, hogy ő és pilótatársai is súlyos gondban vannak, hiszen a rendező visszalépése miatt nem tartják meg szombaton és vasárnap az idénynyitó Eger-ralit, és elmarad a júniusi pécsi IRC-futam is.

„Teljes a bizonytalanság, így képtelenség tervezni – mondta. – Egyelőre nem tudunk semmit, azok a pilóták, akik bérlik a versenyautókat, nem tudnak készülni, időben lefoglalni a gépeket. Nagyon bízom abban, hogy megoldódnak a gondok, és már csak a versenyekre összpontosíthatunk.”