Spanyol foci

Csak Joan García védésein múlott, hogy nem kapott ki a Barcelona

Kép forrása: Angel Martinez/Getty Images

Először botlott a címvédő a spanyol bajnokságban és lépéshátrányba került a Real Madriddal szemben.

A madridi Estadio de Vallecasban, vagyis a Rayo Vallecano otthonában az elmúlt években rendre nehéz mérkőzéseket játszott a Barcelona. Az előző négy ilyen idegenbeli meccsükön kétszer kikapott a katalán együttes és csak kétszer tudott nyerni.

A La Liga harmadik fordulójában újra eljött ez a párharc, s egész hétvégén téma volt, hogy az Estadio de Vallecas gyepszőnyege borzalmas állapotban van, ugyanis a Rayo csütörtökön még a fehérorosz Nyeman ellen játszott az Európa Konferencia-liga selejtezőjében (amelyet egyébként 4-0-ra megnyert és 5-0-s összesítéssel főtáblára jutott)

Nehezen lendült meccsbe a Barcelona, mégis az első félidő végén Lamine Yamal révén sikerült megszerezni a vezetést. A 18 esztendős klasszis két védőt is becsapott, s csak szabálytalanul sikerült megállítania őt a hazai bekkeknek a tizenhatoson belül, így tizenegyeshez jutott a Barca, amit maga a sértett értékesített.

A második játékrészben már a Vallecano volt az élesebb. A 67. percben Fran Pérez góljával ki is harcolta az egyenlítést a madridi gárda. Ezt követően pedig szinte záporoztak a hazai lehetőségek, Joan Garcíának több bravúrt is be kellett mutatnia, hogy ne kerüljön hátrányba Hansi Flick gárdája. Viszont a fiatal kapus nagyon éretten és határozott teljesítményt nyújtva állta a sarat, nem véletlen, hogy végül őt választották a mérkőzés legjobbjának.

A címvédő tehát 1-1-es döntetlent játszott a Rayo Vallecano otthonában, s így először veszített pontokat a bajnokságban. A La Ligában már csak két 100%-os együttes van, a Real Madrid és az Athletic Bilbao. A Barcelona a válogatott szünetet követően majd a Valenciával csap össze.

Joan García védései a Rayo elleni mérkőzésen: