„A klub jövője a tét” – Kriptikus nyilatkozat a Crystal Palace edzőjétől

Gondban a londoni sasok? Oliver Glasner megerősítette Eberechi Eze távozását miközben Marc Guéhi eligazolása is napirendre került a fővárosi meglepetéscsapatnál.
A Palace rövid időn belül két kulcsemberét is elveszítheti a nyári átigazolási időszak végén. Oliver Glasner pedig sokat sejtető interjút adott a csapat csütörtöki Ekl-sikerét követően.
A vezetőedző tényként közölte: Eberechi Eze nem lép pályára többet a klub színeiben, mivel csak idők kérdése, hogy az Arsenalhoz szerződjön.
A középpályás pénteken orvosi vizsgálatra hivatalos Észak-Londonban, azt követően pedig be is jelentik érkezését az Ágyúsok.
A másik nagy kérdés a védelem oszlopa, Marc Guéhi sorsa.
Bár az angol válogatott centerhalf még nem áll annyira közel a klubváltáshoz, mint Eze, a Liverpool konkrét célpontként tekint a labdarúgóra.
Oliver Glasner a Fredrikstad legyőzését követően erősen utalt rá, hogy Guéhit is elveszítheti az együttes az átigazolási időszak hajrájában.
„Nagyon, nagyon késő van a távozók pótlására, ettől sokkal jobban is viselkedhettünk volna” – gondolt itt vélhetően a Palace transzfer-politikájára az osztrák tréner.
Eze a hiányzó láncszem az Arsenal hőn áhított bajnoki címéhez?
„Nem a legjobb szezonkezdet. Ha Marc (Guéhi – a szerk.) is elmegy, lehet, hogy újra felveszem a stoplist, mert egykor középhátvéd voltam.”
A Crystal Palace egy Chelsea elleni idegenbeli döntetlennel nyitotta a Premier League-et a Liverpool Community Shieldes legyőzését követően, majd 1-0-ra diadalmaskodott az UEFA Konferencia-liga rájátszáskörének odavágóján.
„A klub jövője a tét, bővítenünk kell a keretet” – üzent közvetve a vezetőségnek a szakember.
Eze távozása tehát biztos, a Pool által monitorozott Guéhi jövője viszont még kérdéses. A Crystal Palace-nál egyre nagyobb a nyomás, hogy időben pótolják kulcsembereiket.