Cristiano Ronaldo kitálalt a Jorge Jesusszal kialakult konfliktusról
Cristiano Ronaldo részletes közleményben számolt be arról, mi vezetett ahhoz, hogy elhagyta a portugál válogatott edzőtáborát.
A klasszis szerint Jorge Jesus többször is megszegte a neki tett ígéretét, ugyanakkor Ronaldo saját felelősségét sem vitatja, és bocsánatot kért a portugál szurkolóktól, valamint csapattársaitól.
A portugál támadó elmondása szerint a 2026-os világbajnokság után eredetileg már megfogalmazta azt a levelet, amelyben a válogatottól való végleges búcsúját tervezi bejelenteni.
A torna után azonban a Portugál Labdarúgó-szövetség elnöke arra kérte, gondolja át döntését, és Ronaldo végül maradt.
Sőt, Ronaldo állítása szerint ő maga támogatta Jorge Jesus kinevezését is.
A szövetség elnöke a lehetséges kapitányokról kérte ki a véleményét, a portugál klasszis pedig úgy vélte, Jesus lenne a megfelelő választás. Később személyesen is találkoztak, a tréner pedig akkor arról beszélt neki, hogy fontos része lesz a terveinek.
Ronaldo szerint Jesus konkrét szerepet is felvázolt számára: azt tervezte, hogy az első és az utolsó mérkőzésen pályára lép a Nemzetek Ligájában, a köztes találkozókon pedig a fizikai terhelés miatt pihenőt kap.
Felmerült az is, hogy a Norvégia és Dánia elleni idegenbeli mérkőzésekre ne utazzon el, Ronaldo azonban ezt visszautasította, mert kapitányként nem tartotta volna jó példának, ha különleges bánásmódban részesül.
Az ötszörös aranylabdás elárulta, az eredeti megállapodás később sem változott.
A klubidényre való felkészülés során ismét egyeztettek, majd Ronaldo pályára lépett Wales ellen a José Alvalade Stadionban. Bár lecserélték, ezt elfogadta, sőt maga adta át a kapitányi karszalagot Bruno Fernandesnek.
A probléma Norvégiában kezdődött
Ronaldo állítása szerint a mérkőzés napján a szövetségi kapitány egyik segítője jelezte neki, hogy Jesus beszélni szeretne vele.
A szakember azt kérdezte tőle, képes-e körülbelül 30 percet játszani. Ronaldo igent mondott, annak ellenére, hogy az előzetes terv szerint aznap nem lépett volna pályára.
A támadó a szünetben melegíteni kezdett, ám végül nem küldték be.
Ronaldo szerint ezzel Jesus megszegte a neki tett ígéretét. A mérkőzés után csalódott volt, nem ment oda a szurkolókhoz, amit utólag maga is hibának nevezett, és emiatt külön bocsánatot kért a portugál drukkerektől.
Két nappal később Ronaldo, Jesus és Simão Coutinho részvételével újabb egyeztetésre került sor. Ronaldo elárulta: ekkor egyértelműen megállapodtak abban, hogyan zárják le az ügyet.
A kapitány a sajtótájékoztatón elmondja, hogy ő maga dolgozta ki Ronaldo szerepeltetésének tervét, a játékos soha nem követelt magának játékidőt, és hiba volt elküldenie melegíteni, majd nem becserélnie.
A Ronaldo által ismertetett feljegyzés szerint Jesus azt is elismerte volna, hogy ha újra hasonló helyzet állna elő, másképp járna el.
A portugál kapitány kiemelte volna azt is, hogy szeretné Ronaldót a válogatottban, sőt „nagyon” számít rá. A közlemény szerint azonban a későbbi sajtótájékoztató hangvétele teljesen más volt, mint amit a színfalak mögött megbeszéltek.
Ronaldo szemében ez már a második alkalom volt, hogy a kapitány megszegte a neki tett ígéretét. Ezután döntött úgy, hogy elhagyja az edzőtábort.
Számomra az emberek közötti kapcsolatban továbbra is az igazság a legfontosabb. Bármennyire is fáj, mondják el nekem az igazat.
A 41 éves futballista ugyanakkor nem próbálta teljesen másra hárítani a felelősséget. Elismerte, hogy csapatkapitányként nem lett volna szabad elhagynia az edzőtábort, ezért bocsánatot kért társaitól és a portugáloktól is.
CR elfogadja az esetleges büntetést
A klasszis úgy véli, az esetnek következményei kell legyenek, és szerinte a Portugál Labdarúgó-szövetségnek kell eldöntenie, milyen büntetést szab ki rá. Az pedig, hogy ő a csapatkapitány, súlyosbító tényező az ügyben.
A válogatottól való visszavonulásról azonban továbbra sincs szó. Ronaldo szerint a búcsúmérkőzéseknek egyszer eljön az idejük, jelenleg azonban nem ez foglalkoztatja. „Amikor a válogatottra gondolok, valójában a versenyzésre gondolok” – írta.
A támadó felidézte édesapja halálának időszakát is.
Akkor a válogatott edzőtáborában tartózkodott, és annak ellenére maradt a csapattal a következő mérkőzésig, hogy rendkívül nehéz személyes helyzetben volt.
Ronaldo szerint Portugáliáért olyan dolgokat is megtett, amelyeket egyetlen klubért sem tett volna meg.
A jövővel kapcsolatban egyértelmű üzenetet küldött.
„Ha fizikailag rendben leszek, rendszeresen játszom a klubomban, gólokat szerzek, és letöltöm az esetleges eltiltásom, továbbra is rendelkezésre állok Portugália számára.”
Ronaldo tehát nemcsak a Jorge Jesushoz fűződő konfliktus részleteit tárta a nyilvánosság elé, hanem azt is világossá tette, hogy egyelőre nem akar búcsút inteni a nemzeti csapatnak.
A történetnek ugyanakkor aligha van vége, hiszen a Portugál Labdarúgó-szövetségnek is reagálnia kell a klasszis súlyos állításaira.