Forma-1 / Motorsport

Coulthard – A nagy McLaren-elemzés

A Milton Keynes-i alakulat hat évvel a nehézségekkel küzdő Jaguar csapat felvásárlását követően idén már megnyerte a konstruktőri címet, és ahhoz sem kell sok, hogy a hétvégi Abu Dzabi Nagydíjon az egyéni bajnokságban is az élre álljanak. Ezzel szemben a Red Bull motorhome-jának tőszomszédságában, a McLarennél nem éppen az önfeledt öröm és siker dominál…

Most már 12 éve annak, hogy a McLaren utoljára megnyerte a konstruktőri címet, és a millennium óta is csupán csak egyszer sikerült megszerezniük az egyéni bajnoki címet. Lewis Hamilton természetesen még győzhet vasárnap, bár saját bevallása szerint is ennek eléréséhez csodára lenne szüksége. Nem azért hívom fel erre a figyelmet, hogy bárki orra alá is dörgöljem. Messze állok ettől. Erős érzelmi szálak fűznek a McLarenhez, mivel 1996-tól kezdve kilenc szezont ott töltöttem. És azt sem gondolom, hogy csapatként különösképp küszködnének. Egyszerűen csak azt gondolom, hogy most sérülni fognak, mivel a küldetésük az, hogy nagydíjakat és bajnokságokat nyerjenek. Habár üzleti és márka szempontból a McLaren erősen haladt előre az előző évtizedben, a csapat sikereinek hiánya elkerülhetetlen és kényes kérdéseket vet fel.

Hallottam, amint néhányan azt emlegetik – véleményem szerint tévesen –, hogy a csapat vezetője, Martin Whitmarsh nyomás alatt van, amennyire azonban én tudom, nem ő tervezi és vezeti az autót. Bizonyos azonban, hogy mint a hajó kapitányának, Martinnak magára kell vállalnia a felelősséget. És tudom, hogy miután a tavalyi év kezdetén átvette Ron Dennistől e szerepet, rettenetesen vágyik arra, hogy az ő neve alatt sikert érjenek el. Én azonban úgy vélem, hogy nagyon jól teljesített ebben a két évében. A McLaren az év végére kiheverte az autó szempontjából megdöbbentő 2009-es kezdést, amikorra is az övék lett a leggyorsabb versenygép. Idén aztán ismét bevetetették tekintélyes erőforrásaikat a fejlesztések során, és fáradhatatlanul dolgoztak, hogy behozzák a Red Bullokkal szembeni lemaradást. Le a kalappal Martin előtt, aki mindkét versenyzőt egyformán támogatta, nagyszerű csapatszellemet teremtett és minden megfelelő dolgot elmondott. Csak valahogy mégsem jött össze. Az autó még mindig csak a harmadik leggyorsabb és talán csak az a helyzet, hogy azzal a géppel találták magukat szembe, melyet Adrian Newey, a Red Bull technikai vezetője ihletett. Persze a versenyzőknek is magukra kell vállalniuk részüket a felelősségből. Lewis többnyire egész évben felülmúlta az autó adta lehetőségeket, azonban ezzel párhuzamosan döntő pillanatokban vétett is egy-két hibát.

Ami Jenson Buttont illeti, kétségtelen, hogy ő sokkal sebezhetőbb az MP4-25-ös sajátos kezelési karakterisztikáját tekintve, mint Lewis. Küszködött az időmérőkön a gumik üzemi hőmérsékletének eléréséért, és hacsak nem javul ezen a téren 2011-ben, túlságosan le fog maradni, hogy jól teljesíthessen a versenyeken. De ne értsenek félre, azt gondolom ugyanis, hogy igen komoly első szezont hozott össze a csapattársa mellett, akivel kapcsolatban sokan azt jósolták, hogy le fogja őt söpreni a pályáról. Jenson volt a bokszutca biztos kezű David Seamanje. Gyakorlatilag nem vétett hibát, mindig jól kezelte a helyzetet, és pozitív hatással volt Lewisra. Jenson szombaton említette, hogy problémát okozott, hogy idén többször volt váltás a mérnökök esetében. Némelyek pedig e kijelentés miatt azzal vádolták őt, hogy csak kifogásokat keres. Saját tapasztalatomból kiindulva elmondhatom, hogy igazán nagy jelentősége van annak, amikor nagyon közeli kapcsolatot építesz ki a mérnökeiddel. A megelőző eseményeken a bizalom roppantul fontos, különösen, amikor korlátozott pályán tölthető idővel végzel változtatásokat a beállításokon.

Mindent egybevetve, úgy vélem, hogy indokolt arra számítani, hogy azzal a hozzájárulással, amit Jenson fog nyújtani a következő évi autó fejlesztése során, plusz az idén kialakított kapcsolatokkal, erősebb lesz 2011-ben. Annak kell lennie. Természetesen azonban ez nem fog semmin se változtatni, csak akkor, ha a McLaren bajnokesélyes autót épít. És pontosan itt a bökkenő. Whitmarsh korábban azt mondta, hogy ha alapvető változást akarsz az eredményt tekintve, akkor a fejlesztésben is alapvető változásra van szükség. Nos, a fejlesztések már elindultak, így alighanem a változás is folyamatban van, nemde? Csak feltételezhetjük. Ahogy mondtam, nem hiszem, hogy a McLaren bármi esetre is egy krízisben lévő csapat lenne. A statisztikák ugyanis számos szempontból félrevezetőek. Nem igazán jött össze a számukra idén, de vissza fognak térni. Talán épp egy vasárnapi csodával.

 

motorsportal.hu