Magyar foci

Coulibaly elfelejtett minden rosszat, imád debreceni lenni

A támadó bajnokin először ért el mesterhármast Debrecenben. A francia támadó csapattársát, Kulcsár Tamást is dicsérte.

Szerettem volna jól kezdeni a szezont, és az elképzelésem megvalósult, ennél jobban talán nem is sikerülhetett volna, most nagyon boldog vagyok – nyilatkozta Adamo Coulibaly a Dvsc.hu-nak. – Örülök, hogy három góllal segíthettem a csapatot a győzelemhez. Tétmérkőzésen először játszottam Kulcsár Tamással együtt a támadósorban, nagyon jó csapatjátékos, remekül megértettük egymást a pályán, jó passzokat adott, az egyikből gólt is szereztem. Bajnoki találkozón még nem értem el mesterhármast Debrecenben, csak egyszer egy Ligakupa-meccsen, úgyhogy nagyon örülök, de annak még jobban, hogy nyertünk. Az eredmény ellenére belülről nem volt könnyű találkozó. Sokat számított, hogy az első félidőben háromgólos előnyre tettünk szert, majd jól folytattuk szünet után is, amikor jött egy rövidzárlat, és gyorsan kaptunk két gólt. Sikerült azonban javítani, és végül magabiztos győzelmet arattunk. A folytatásban is azon leszek, hogy újabb gólokkal segítsem a csapatot a sikerekhez.

Emlékeztetőül a mérkőzés góljai: