Egyéb sportok

Contadort felmentette a spanyol szövetség

A 28 éves bringást január 26-án egy évre tiltotta el hazája szövetsége, mivel a tavalyi Tour-sikere alkalmával szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Contador fellebbezett, és most neki kedvezett az ítélet. Az ezt jelenti, hogy a világ legjobbjának tartott országúti kerekes megtarthatja 2010-es Tour-elsőségét, és mostantól megint versenyezhet.

Az ártatlanságát az eljárás során végig hangoztató Contador arra hivatkozott, hogy fertőzött hússal került szervezetébe a tiltott szer.

Ramos jelezte: most igazságot szolgáltattak védencének. – Megkaptuk a papírokat, ez alapján Alberto versenyezhet – tette hozzá.

Amennyiben a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) vagy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nem fogadja el a mostani döntést, úgy fellebbezhet a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS).

A Tour mellett a Giro d,Italián és a Vuelta a Espanán is diadalmaskodott Contador jogi képviselője azt is kiemelte: remélik, hogy a döntés ellen az UCI nem emel kifogást.

 

MTI