Nemzetközi labdarúgás

Claudio Ranieri: Róma, boldog karácsonyt!

– Szenvedős, nehéz mérkőzés volt a mai, de hát a Milan nagyon jó csapat, megérdemelten vezeti a bajnokságot– mondta a Sky Sportsnak Claudio Ranieri. Ennek ellenére nagyon tetszett a csapatom játéka, a győztes gólnál pedig a megfelelő időben a megfelelő helyen voltunk. A listavezető elleni siker a legszebb karácsonyi ajándék, amit a szurkolóinknak adhatunk. Mindenkinek megmutattuk, hogy mekkora erő és potenciál rejlik a csapatban, amit az is bizonyít, hogy mi szereztük a legtöbb bajnoki pontot tizenkét hónap alatt a Seria A-ban (38 mérkőzés, 81 pont- a szerk.). Ha együtt tudunk maradni a nehezebb időszakokban is, nagy eredményekre leszünk hivatottak, ebben biztos vagyok.

A milánóiak trénere, Massimiliano Allegri a vereség ellenére is pozitív tudott maradni, hiszen legalább három pontos előnnyel vonulhat téli szünetre a csapata.
 
-Soha nem jó veszíteni– kezdte a szakvezető- de sajnos nem tudtuk a legjobbunkat nyújtani ma este, és hibáztunk a Roma találatánál. Voltak ugyan gólszerzési lehetőségeink, de azt hiszem, az ellenfél most sikeréhesebben lépett pályára. Akárhogy is, a mérkőzés véget ért, és az eddig elért eredményeket tekintve semmi okunk a csüggedésre. A tabella élén zárjuk az évet, és lássuk be, ennél igazán nem kérhettem többet a csapatomtól. A következő hetekben megpróbálunk feltöltődni, a Roma elleni vereséget pedig egyszerűen elfelejtjük. Csak volt egy rossz napunk. A következő évet ugyanazzal a mentalitással folytatjuk majd, ami oda juttatott minket, ahol most vagyunk.